europol
Bűnözői kommunikációs platformot számolt fel az Europol több ország együttműködésével
Kilenc ország bűnüldöző és igazságügyi hatóságai egy olyan titkosított kommunikációs platformot számoltak fel együttműködésük keretében, amelyet azért hoztak létre, hogy megkönnyítse a globális szinten működő veszélyes bűnszövetkezetek által elkövetett súlyos és szervezett bűncselekményeket - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az akcióban támogatást nyújtó Europol.Hatalmas nemzetközi akciót indítottak az embercsempészekkel szemben, több mint ezer áldozatot azonosítottak
Összehangolt nemzetközi művelet keretében 219 emberkereskedőt állítottak elő és több mint ezer áldozatot azonosítottak számos európai, valamint a feltárt ügyekben érintett afrikai és dél-amerikai országokban - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete hétfőn.Az Europol elkezdte védeni Tusk diktatúráját a migránsoktól, huszonegy főt le is tartóztattak
Letartóztattak huszonegy embert egy európai rendőrségi akcióban, amelynek célpontja egy bűnszövetkezet volt, amely Irakból Fehéroroszországon és Oroszországon keresztül csempészett migránsokat Európába – közölte csütörtökön az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete, az Europol.Europol: több mint 800 bűnszövetkezet fenyegeti az EU biztonságát
Jelenleg összesen 821 bűnszövetkezet fenyegeti az Európai Unió biztonságát, ezek együttesen mintegy 25 ezer tagot számlálnak – emeli ki az unió rendőri együttműködési szervezetének (Europol) pénteken közzétett jelentése.Feladta magát az Europol körözési toplistáján szereplő magyar kábítószer-kereskedő
Feladta magát egy magyar kábítószer-kereskedő bűnszervezet egyik tagja, aki szerepelt az Europol körözési toplistáján. A hétfős banda tagjai közül kettőt Magyarországon, hármat pedig Spanyolországban már korábban elfogtak, egy gyanúsított továbbra is szökésben van – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu-n.Europol: antiszemita és rasszista kijelentések miatt több embert őrizetbe vettek Európa-szerte
Több embert őrizetbe vettek és számos kihallgatást tartottak csütörtökön Európa több országában olyan emberek ügyében, akiket rasszista, antiszemita, homofób, illetve erőszakra buzdító kijelentésekkel gyanúsítanak - közölte pénteken az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol.Europol-akció zajlott a gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen
Gyermekpornográfia miatt tizenhat helyszínen hajtott végre kutatást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), 16 elkövetőt sikerült azonosítani, közülük egy férfit már eljárás alá vontak – közölte a police.hu hétfőn.Három magyar került fel az Europol legkeresettebb bűnözőinek listájára
Három magyar került fel az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezetének a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő, pénteken közzétett listájára.Már a repülőkön is szállítanak migránsokat az embercsempészek
Légi úton csempészett migránsokat az a bűnözői hálózat, amelynek tizenegy tagját Belgiumban, Görögországban és Svédországban állították elő – tájékoztatott az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust szerdán.Ajánljuk még