Pesti Srácok

Feladta magát az Europol körözési toplistáján szereplő magyar kábítószer-kereskedő

null

Feladta magát egy magyar kábítószer-kereskedő bűnszervezet egyik tagja, aki szerepelt az Europol körözési toplistáján. A hétfős banda tagjai közül kettőt Magyarországon, hármat pedig Spanyolországban már korábban elfogtak, egy gyanúsított továbbra is szökésben van – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu-n.

Mint írták, Cs. András, aki 2022-ben került be Európa 54 legkeresettebb bűnözője közé, szerda délelőtt kereste fel a vele szembeni büntetőeljárást lefolytató KR NNI debreceni osztályát. A 35 éves férfit a nyomozók őrizetbe vették, majd a Debreceni Törvényszék még aznap délután elrendelte a letartóztatását. A rendőrség gyanúja szerint V. Sándor István és társai – köztük Cs. András – 2020-ban és 2021-ben Bács-Kiskun megyében előbb Kecelen, majd Kecskemét külterületén mintegy 300 millió forint értékű beruházással egy professzionálisan felszerelt, számítógépes rendszer által távvezérelt, több ezer kannabisz egyidejű termesztésére és feldolgozására szolgáló infrastruktúrát alakítottak ki.

Az üzemet a rendőrség 2021. május 21-én felszámolta, és 165 kilogramm kábítószert (marihuánát és kokaint) foglalt le, míg vagyonvisszaszerzési eljárásban több mint 380 millió forintnak megfelelő vagyont vontak el a bűnszervezet tagjaitól. A nyomozóknak akkor a bűnszervezet mind a hét tagját sikerült azonosítaniuk. Közülük kettőt rövid időn belül Magyarországon el is fogtak, míg az akkor szökésben lévő öt tag ellen a Debreceni Járásbíróság európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki kábítószer-kereskedelem bűntett miatt.

A bűnszervezet tagjai 2022 októberében bekerültek az Europol Game Over (Ledöntheted őket) elnevezésű médiakampányába, majd a 2023 novemberétől indult Could you be our next hero? (Legyen Ön a következő hősünk!) médiakampányba, amelyek révén körözési adataikat az Europol honlapján és kampányában is megjelenítették. A banda szökésben lévő öt tagjából hármat – V. Sándor István és V. Roland budapesti, valamint K. Erik Tibor algyői lakost – 2023. július 19-én a KR NNI és a spanyol Guardia Civil fogta el Spanyolországban, az Alicante tartományi Calp településen. A bűnszervezet hetedik tagja továbbra is szökésben van; Bagaméri Tamás ellen körözés van érvényben. A férfi szerepel Magyarország körözési toplistáján, valamint 2023. július 25-e óta az Europol körözési toplistáján is.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Police.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.