europol
Mecsetekben radikalizálják az iszlamistákat, Karácsony mégis engedélyezi a működésüket Zuglóban
Iszlámhívő volt az a 21 éves férfi, akit Kecskeméten vettek őrizetbe a terrorelhárítás szakemberei kedden. Meg nem erősített, belső információink szerint a gyanúsított egy ismert ügyvéd fia, aki komoly merényletre készült a Balatonnál. Úgy tudjuk, hogy a zsaruk a tavaly Bécsben elkövetetett terrortámadással kapcsolatos esetleges összefüggéseket is vizsgálják. A novemberi vérengzés egyik elkövetője Kujtim Fejzulai volt; a 20 éves férfi az osztrák hatóságok szerint egy mecsetben radikalizálódott. Arról egyelőre nincs információnk, hogy a most letartóztatott magyar férfi járt-e bármilyen iszlám közösségbe (úgy tudjuk, hogy a szobája tele volt muszlim jelképekkel), az viszont bizonyos, hogy a bécsi terrortámadást követően két mecsetet is bezártak az osztrák hatóságok. Budapesten egyébként Karácsony Gergely a helyi lakosok megkérdezése nélkül, a zuglóiak ellenkezését figyelmen kívül hagyva engedélyezte a Magyar Iszlám Közösségnek egy mecset létrehozását. Bár a Magyar Iszlám Közösség elnöke akkor azt állította, nem adnak helyet szélsőséges eszmék terjesztésének, később a zuglói mecsetben a Saríát, az iszlám törvénykezést pozitív köntösben népszerűsítő rendezvénysorozatba kezdtek. Nagy port kavart az is, amikor Kovács Miklós Ahmed, a Magyar Iszlám Közösség imámja Kalasnyikovval pózolt közösségi oldalán (azóta már törölte a fotót), Karácsony szerint azonban vallásszabadság van.Darknetes pedofil fórumot számolt fel a rendőrség, rengeteg magyar használta az oldalt (Videó!)
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói 2021. május 5-én nagyszabású akció keretében a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységeinek közreműködésével összesen nyolc helyszínen hajtottak végre kutatásokat, amely során négy személy került elfogásra, akik bűnszervezet keretei között terjesztettek gyermekpornográf tartalmakat – írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a fórumot több ezer magyar és külföldi használta.Három tonna kokaint és egy tengeralattjárót is lefoglalt a spanyol rendőrség
Drogcsempészetre kifejlesztett tengeralattjárót foglaltak le Spanyolországban, a rendőrségi műveletben több tonna kábítószert találtak és sokakat előállítottak. Az akcióban Spanyolország mellett Kolumbia, Hollandia, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Portugália hatóságainak összesen háromszáz rendőre vett részt - közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) hétfőn.Titkosított kommunikációs programot működtető bűnszervezetet számoltak fel az EU-ban
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a belga, a holland és a francia hatóságok; ez a banda üzemeltette a főként más bűnözők által használt, Sky ECC néven ismert, titkosított kommunikációt biztosító internetes programot – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol szerdán.SIM-kártyacserés csalásokat elkövető hackercsoport tagjait tartóztattak le több európai országban
SIM-kártyacserés csalásokat elkövető, tíztagú hackercsoport tagjait tartóztattak le több európai országban és az Egyesült Államokban. A bűnözök több, mint százmillió dollár értékű kriptovalutát tulajdonítottak el adathalászati módszerrel, többek között különböző hírességektől – közölte szerdán az az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).Az Európai Néppárt Hidvéghi Balázst választotta az Europol parlamenti ellenőrzőcsoportjába
Az Európai Néppárt Hidvéghi Balázst, a Fidesz-KDNP képviselőjét választotta az Europol parlamenti ellenőrzőcsoportjába. Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP képviselője a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában úgy fogalmazott: „Nagy megtiszteltetés számomra a jelölés, ugyanakkor tudom, komoly felelősséggel is jár. Nagyon örültem, hogy az Európai Néppárt vezetősége engem jelölt a sok jelentkező közül a tisztség betöltésére.”Hidvéghi: Magyarországon az egyik legjobb a közbiztonság az Európai Unión belül
Nagy megtiszteltetés számomra a jelölés, ugyanakkor tudom komoly felelősséggel is jár. Nagyon örültem, hogy az Európai Néppárt vezetősége engem jelölt a sok jelentkező közül a tisztség betöltésére – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP képviselője a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában, miután az Európai Néppárt delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért felelős, közös parlamenti ellenőrző csoportba.Egyre több hamis negatív tesztet árulnak az EU-n belüli utazásokhoz
Egyre több hamis negatív PCR-tesztet árulnak illegálisan az EU-n belüli utazásokhoz – figyelmeztetett hétfőn az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol). A hivatal utalt arra, hogy számos repülőtéren egyre több hamis tesztre bukkantak, illetve olyan hálózatokat számoltak fel, amelyek akár háromszáz euróért – több mint 106 ezer forintért – cserébe vállalták hamis tesztek kiállítását.Hidvéghi Balázst választották az Europol ellenőrzését végző parlamenti csoportba
Az Európai Néppárt Hidvéghi Balázst, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért felelős, közös parlamenti ellenőrző csoportba – közölte kedden a képviselő irodája.Ajánljuk még

















