Pesti Srácok

Darknetes pedofil fórumot számolt fel a rendőrség, rengeteg magyar használta az oldalt (Videó!)

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói 2021. május 5-én nagyszabású akció keretében a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységeinek közreműködésével összesen nyolc helyszínen hajtottak végre kutatásokat, amely során négy személy került elfogásra, akik bűnszervezet keretei között terjesztettek gyermekpornográf tartalmakat – írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a fórumot több ezer magyar és külföldi használta.

A gyermekpornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai nagy mennyiségben tettek közzé és osztottak meg egymás között gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket – áll a rendőrség honlapján olvasható tájékoztatásban. A gyanúsítottak közül az egyik a saját kisgyermekét, míg a másik a négy éves testvérét is rendszeresen megerőszakolta, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon. A négy embert őrizetbe vették. Az Europol és az Interpol közreműködésével beazonosították a bűnszervezet vezetőjét, a fórum további felhasználóinak azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a police.hu. A kibernyomozók célja, hogy beazonosítsák a felvételeken látható áldozatokat, és kiemeljék a szexuálisan kizsákmányolt gyermekeket káros környezetükből. Az eljárás során őrizetbe vett személyek letartóztatására indítványt tettek az illetékes ügyészségen.

Forrás: police.hu; Fotó: The Telegraph

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.