szexuális kizsákmányolás
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki először udvarolt, majd éveken át prostitúcióra kényszerített négy nőt
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki 9 éven át veréssel és fenyegetéssel kényszerített nőket prostitúcióra - közölte az ügyészség helyettes szóvivője. A kizsákmányolásból szerzett pénzből autókat vett és bajai házát újította fel.Nőket prostitúcióra kényszerítő román embercsempészeket állítottak elő Londonban
Szexuális kizsákmányolás céljából Romániából az Egyesült Királyságba csábított nőket az az emberkereskedelemmel foglalkozó csoport, amelynek hét tagját állították elő a szigetországban – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol pénteken.Meleg, pedofil pár zsákmányolta ki szexuálisan és prostituálta két örökbefogadott gyermekét
A beteg állatok egy nagyon finom kifejezés arra a homoszexuális párra, akik örökbe fogadtak egy 9 és egy 11 éves fiú testvérpárt, akiknek szülei heroinfüggők voltak, majd éveken keresztül megerőszakolták őket, de kötelezték őket arra is, hogy egymással fajtalankodjanak. Ha ez nem lenne elég, a barátaiknak is "kölcsönadták" a kisfiúkat. Mindez a csodálatos Amerikában történt, ahol a tizenhétszeres gyermekmolesztálásért akár kilencszeres életfogytiglant is kaphatnak.Nőtt a gyermekek online szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bűncselekmények száma
A pandémia alatt nőtt a gyermekek online szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bűncselekmények száma – mondta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályának munkatársa a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján.Itt a teljes felvétel, ahogy Havas "tanár úr" szexre "készteti" tanítványát
A Bors számol be arról a hangfelvételről, amely azt bizonyítja, Havas Henrik tanári pozíciójával visszaélve szexre „készteti” egyik tanítványát. Mint a portál hozzáteszi, egyes országokban ezért börtön jár...Kiskorú lányokat futtatott Bécsben egy magyar bűnbanda
Kiszolgáltatott helyzetben lévő lányokat futtatott Bécsben egy négyfős magyar bűnbanda. Elvették a megkeresett pénzüket és magukra költötték, vagy hazaküldték a családjuknak. A banda tagjai 2017 év tavaszától mintegy négy hónapon át két, gyermekotthonba nevelkedett kislányt kényszerítettek prostitúcióra.Négy magyar férfi letartóztatását kéri az ügyészség, akik részt vehettek a darknetes pedofil fórum működtetésében
Gyermekpornográf felvételeket megosztó nemzetközi bűnszervezetre csapott le a rendőrség, négy magyar gyanúsított letartóztatását indítványozza az ügyészség – derül ki a Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak eljuttatott közleményében. Ahogy lapunk is beszámolt róla, a fórumot több ezer magyar és külföldi használta.Darknetes pedofil fórumot számolt fel a rendőrség, rengeteg magyar használta az oldalt (Videó!)
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói 2021. május 5-én nagyszabású akció keretében a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységeinek közreműködésével összesen nyolc helyszínen hajtottak végre kutatásokat, amely során négy személy került elfogásra, akik bűnszervezet keretei között terjesztettek gyermekpornográf tartalmakat – írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint a fórumot több ezer magyar és külföldi használta.Gyermekeket szexuálisan kizsákmányoló hálózatot buktattak le Ausztráliában
Gyermekeket szexuálisan kizsákmányoló, interneten keresztül működő hálózatot számoltak fel Ausztráliában és az Egyesült Államokban, a két országban 17 gyanúsítottat vettek őrizetbe, akik ellen 828 vádpontban indult eljárás – közölte szerdán az ausztrál szövetségi rendőrség.Ajánljuk még