Pesti Srácok

Négy magyar férfi letartóztatását kéri az ügyészség, akik részt vehettek a darknetes pedofil fórum működtetésében

null

Gyermekpornográf felvételeket megosztó nemzetközi bűnszervezetre csapott le a rendőrség, négy magyar gyanúsított letartóztatását indítványozza az ügyészség – derül ki a Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak eljuttatott közleményében. Ahogy lapunk is beszámolt róla, a fórumot több ezer magyar és külföldi használta.

A megalapozott gyanú szerint egy 46 éves férfi 2019 nyarától, Budapestről egy olyan, nemzetközi bűnszervezetet irányított, amely gyermekek szexuális kizsákmányolásáról készített képek gyűjtését és megosztását végezte az úgynevezett darkneten – áll a közleményben. Az elkövetésben három további magyar férfi is részt vett, egyikük saját gyermekét is rendszeresen abuzálta, amelyről felvételeket készített és azokat mások számára is hozzáférhetővé tette. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda – az Europol és az Interpol közreműködésével – felderítette a négy férfi tevékenységét, és a Terrorelhárítási Központtal karöltve 2021. május 5-én, nagyszabású akció keretében elfogta őket. A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség megállapította, hogy a kiemelt tárgyi súlyú ügyben – a nyomozás bűnszervezetben elkövetett gyermekpornográfia minősített esete, vérfertőzés, szexuális erőszak miatt van folyamatban – a büntetési tétel nagyságát és a terheltek személyi körülményeit, valamint az elkövetés szervezettségét együttesen értékelve megalapozottan lehet tartani attól, hogy a legsúlyosabb kényszerintézkedés nélkül a gyanúsítottak a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve az elkövetést folytatnák – írja a Fővárosi Főügyészség. Kiemelték, hogy a kerületi ügyészség mindezekre tekintettel mind a négy férfit érintően kizárólag a letartóztatásra lát alapot, ezért erre tett indítványt a nyomozási bírónál. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt.

Forrás: Fővárosi Főügyészség közleménye; Fotó: police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.