Pesti Srácok

Nőket prostitúcióra kényszerítő román embercsempészeket állítottak elő Londonban

null

Szexuális kizsákmányolás céljából Romániából az Egyesült Királyságba csábított nőket az az emberkereskedelemmel foglalkozó csoport, amelynek hét tagját állították elő a szigetországban – tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol pénteken.

Az uniós szervezet közleménye szerint a szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelemért felelős szervezett bűnözői csoport tagjai mindannyian román állampolgárok. A csoport fölszámolására Romániában és az Egyesült Királyságban egyidejűleg tartott rendőrségi akció során az emberkereskedők nyolc áldozatát sikerült azonosítani és biztonságba helyezni. A főként Romániában toborzott, alacsony jövedelmű fiatal nőket romantikus kapcsolat hamis ígéretével csalták Londonba, ahol prostitúcióra kényszerítették, pénzügyileg kizsákmányolták őket. Az áldozatoknak továbbá fizikai és nemi erőszakot is el kellett tűrniük.

A beszámoló szerint a bűnözői csoport Londonban, nők kiközvetítésével foglalkozó, úgynevezett eszkortügynökséget működtetett szexuális szolgáltatásokat hirdetve. A nők bevételének nagyrészét elvették, az áldozatoknak azonban a szállásért és a szexuális szolgáltatás reklámozásáért is fizetniük kellett. A bűnözői csoport tagjai fenyegetésekhez és erőszakhoz is folyamodtak. Az akció során az illetékes román és brit hatóságok nagy mennyiségű készpénzt, fegyvereket, ékszereket és luxusjárműveket foglaltak le az Egyesült Királyságban és Romániában egyaránt. Emberkereskedelem, nők prostitúcióra kényszerítése mellett a csoport előállított tagjai ellen pénzmosás miatt is eljárást indítottak – tette hozzá közleményében az uniós rendőrségi együttműködési szervezet.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Sajtófotó Pályázat/Hajdú D. András

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.