prostitúció
Szabó Tímea megirigyelte Puzsér mozgássérült gyalázását, aztán kijelentette , hogy a kormány lányokat futtat
Belenéztünk az országgyűlési ülés közvetítésébe és éppen a lehető legszürreálisabb jelenetet kaptuk el, nevezetesen Szabó Tímea felszólalását. Mi megpróbáltuk jó szívvel követni Kabul Rózsájának agymenését, de mikor a lehető legundorítóbb Puzsér viccel próbálta lezárni a performanszot, letettünk róla, hogy ebből egy színvonalas tudósítást írjunk.Botrány a Budapesti Javítóintézetben: a letartóztatott igazgató és élettársa szörnyű dolgokat követhettek el a gyanú szerint(videó)
Szörnyű, egyben gyomorforgató dolgokat követhetett el a Budapesti Javítóintézet igazgatója és élettársa, akiket tegnap letartóztatott az illetékes nyomozási bíró. A megalapozott gyanú szerint az 57 éves igazgató és 32 éves élettársa két, korábban a gyermekotthonban felnőtt lányt futtatott. Emberkereskedelem és kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés miatt – bizonyítottság esetén – halmazati büntetésül akár tíz évet is kaphatnak.Külföldre szökhetett a hatóságok elől Lakatos Márk (PS-videóinterjú és ÉLŐ közvetítés Ábrahám Robi tüntetéséről!)
Minden jel arra utal, hogy elhagyta az országot Lakatos Márk. Ahogy megírtuk, Ábrahám Róbert hétfőn fordult az ügyészséghez, miután a TISZA Pártnak megágyazó, úgynevezett gyermekvédelmi tüntetés szervezőjéről, Lakatos Márk LMBTQ-aktivistáról és divattervezőről hiteles tanúk mondták el neki, hogy állami gondozott kiskorúak (homoszexuális) prostitúcióra kényszerítésében érintett. A kibontakozó botrányról a teljes baloldali sajtó hallgat, a 24.hu-hoz tartozó Best magazin még pár nappal ezelőtt is PR-interjúban fényezte a politikai aktivistát, aki David Pressman amerikai nagykövet szűkebb köréhez tartozik. "Ezt a 15 éves fiút cipőért és pénzért vették rá, hogy tűrje el mindezt. Aztán a fiú - félve a stricitől és Lakatostól -, úgy volt vele, hogy most már kénytelen újra és újra alávetni magát. Pedig ezt mi nemi erőszaknak, megrontásnak és emberkereskedelemnek hívjuk, akárhogy is minősítse az esetet a büntetőjog!" - árulta el Ábrahám Huth Gergelynek a Mi kérdezünk című műsorunkban, s azt is kijelentette, hogy a botrányban felsejlik az egyik legismertebb színházi rendező, aki budai homoszexuális orgiák gyakori vendége. Ábrahám Róbert ma, azaz szombaton 18 órára tüntetést szervez a budai Batthyány térre, amiért futni hagyták Lakatos Márkot.Gyermekpornográfia, emberkereskedelem, prostitúció – Vádat emelt a főügyészség egy modellügynökség tulajdonosa ellen
Többek között emberkereskedelem, üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen, aki szépségversenyeinek résztvevőit közvetítette ki szexuális szolgáltatások nyújtására 2015 és 2023 között – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.Lecsapott egy bűnbandára a rendőrség - éveken át kényszerítettek magyar nőket prostitúcióra (Videó)
Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vettek négy személyt, akik évek óta prostitúcióra kényszerítettek nőket külföldön, írta meg az Index.Tuzson Bence: Magyarország nem támogatja, hogy a prostitúció segítése engedélyezett legyen
Magyarország nem támogatja az az európai uniós javaslatot, amely szerint a prostitúció segítése engedélyezett tevékenység lenne, ahogy azt sem, hogy a kisebb súlyú bűncselekmények elítéltjeit valódi börtön helyett úgynevezett börtönházakban szállásolják el - jelentette ki az igazságügyi miniszter Brüsszelben csütörtökön.Svájcban prostituáltakat futtató nőt és férfit tartóztattak le Pécsen
Egy férfi és egy nő letartóztatását rendelte el a Pécsi Járásbíróság, amiért az egymással élettársi kapcsolatban élő pár tagjai nőket kényszerítettek prostitúcióra Svájcban. A rendőrség a férfit kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsítja.Vádat emeltek a bordélyházat üzemeltető volt riporter ellen
Több mint egy éven keresztül országszerte bérelt és adott ki lakásokat prostituáltaknak napi használatra a Kékfény egykori riportere, aki ellen most vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. A férfi az ingatlan tulajdonosai elől titkolta, milyen célra kellenek neki a lakások.Pikó Józsefvárosa - Ön is mondhat a polgármester úrnak egy vicces vagy hihetetlen történetet a kerületi drogosokról, hajléktalanokról és prostituáltakról
Az ostromállapot tüneteit mutató Józsefváros polgármestere, Pikó András pikáns programsorozattal szórakoztatja a felelőtlenül rábízott kerület lakóit. "Az én Józsefvárosom" elnevezésű találkozókon ugyanis bárki elmondhat egy sztorit, vicces, hihetetlen történetet, meghatóan szép pillanatot a kerületről, ahol lakik. A legközelebbi ilyen találka a Teleki téri piacon szeptember 21-én, csütörtökön este 6-tól kerül majd megrendezésre, amely már csak azért is izgalmas lesz, hogy láthassuk, mennyiben fordul a romantika helyett a realizmus felé az előadott történetek iránya drogosokról, hajléktalanokról, a nyilvános WC-kben pásztorórákat tartó prostituáltakról...Ajánljuk még