Pesti Srácok

Tuzson Bence: Magyarország nem támogatja, hogy a prostitúció segítése engedélyezett legyen

null

Magyarország nem támogatja az az európai uniós javaslatot, amely szerint a prostitúció segítése engedélyezett tevékenység lenne, ahogy azt sem, hogy a kisebb súlyú bűncselekmények elítéltjeit valódi börtön helyett úgynevezett börtönházakban szállásolják el - jelentette ki az igazságügyi miniszter Brüsszelben csütörtökön.

Az EU-tagországok igazságügyi minisztereinek informális tanácskozásáról magyar újságíróknak nyilatkozva Tuzson Bence közölte: mivel Magyarországon bűncselekménynek számít az üzletszerű kéjelgés elősegítése, nem tudja támogatni azt a javaslatot, hogy ez a tevékenység ne legyen bűncselekmény, sőt engedélyezett tevékenység legyen.

- hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter. Egyes állítások szerint a szervezett bűnözést jobban meg lehetne állítani, ha a prostitúció elősegítése, szervezése legális tevékenység lenne. "Ezt a megközelítést a leghatározottabban elutasítjuk" - jelentette ki. Tuzson Bence elmondta, hogy az igazságügyi tanácsülésen egy másik javaslatot is megtárgyalnak a szakminiszterek, amely úgynevezett börtönházak létesítését tűzte ki célul. Ez alapján a kisebb súlyú bűncselekmények esetén az elkövetők nem börtönbe kerülnének, hanem lakóházakban, saját szobában lennének elszállásolva. Magyar álláspont szerint ilyen esetben eltűnne a büntetés valódi büntetés jellege, ezért Magyarország ezt a kezdeményezést sem tudja támogatni - szögezte le. A miniszter közölte:

PestiSracok facebook image

- emelte ki. Végezetül úgy fogalmazott: a szervezett bűnözéssel, azon belül a kábítószer-bűnözés elleni fellépésről szóló jogszabályok megerősítésével kapcsolatos uniós javaslatokat Magyarország támogatja. Hatékony és összefogott fellépésre van szükség a kábítószer-bűnözéssel szemben - szögezte le.

- tette hozzá nyilatkozatában az igazságügyi miniszter.

Forrás: MTI, fotó: PS/H.P.Gy

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.