Pesti Srácok

A szexuális kizsákmányolás miatt letartóztatott javítóintézeti igazgatót korábban a Lakatos-ügyben is kihallgatták

A szexuális kizsákmányolás miatt letartóztatott javítóintézeti igazgatót korábban a Lakatos-ügyben is kihallgatták

Őrizetbe vette a rendőrség a Budapesti (Szőlő utcai) Javítóintézet igazgatóját és egy, az intézmény rendészeti vezetőhelyettesi beosztásában dolgozó fiatal nőt – írta meg május végén a Magyar Jelen. A lap úgy tudja, az intézményvezetőt már márciusban felfüggesztette a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF), mert jelzést kaptak, hogy bántalmazásban lehet érintett. Az SZGYF akkor belső vizsgálatot rendelt el, illetve büntetőfeljelentést is tett. Információk szerint szexuális kizsákmányolással, prostitúcióval van összefüggésben az ügy, amelyben elsősorban a rendészeti vezetőhelyettes érintett, illetve általa az igazgató, akivel közeli, – belső információink szerint – élettársi kapcsolatban vannak.

Május végén fogták el és vették őrizetbe a neves – korábban gyermekvédelmi szakmai körökben is elismert – intézményvezetőt és beosztottját, a huszonéves rendészeti vezetőhelyettest. Otthonukban házkutatást tartottak, majd a Szőlő utcai javítóintézetbe – munkahelyükre – már bilincsben kísérték őket. Itt további nyomozati cselekményeket hajtottak végre. Állítólag lefoglalták a rendészeti vezetőhelyettes által használt gépkocsit is - írta meg a Magyar Jelen. Az igazgató 2011 óta vezette az intézményt. 2022-ben pedig ideiglenesen a Nagykanizsai Javítóintézet vezetését is rábízták, miután a korábbi vezetés alatt súlyos ügyek – egyebek mellett szexuális visszaélések is – kerültek napvilágra. A Budapesti Javítóintézet most őrizetbe vett igazgatója két hónappal ezelőttig irányította a Zala vármegyei intézményt is.

A gyanú szerint a fiataloknak a férfi a javítóintézetben munkát adott, de a bizonyítékok alapján a lejelentett óráknak csak a töredékét dolgozták le az intézményben. Ehelyett prostituáltként futtatták, internetes szexoldalakon hirdették meg őket, majd a kuncsaftokkal a nő egyeztette le a találkozókat, illetve a lányok által megkeresett összegek felett is ő rendelkezett. Miközben a férfi mindegyiküknek a javítóintézetben betöltött pozíciójával fedezte az illegális tevékenységet, amit a háttérből ő maga irányított - írja a 24.hu.

Amit a baloldali sajtó elhallgat: kapcsolat a Lakatos-üggyel

PestiSracok facebook image

Az üggyel kapcsolatban Ábrahám Róbert azt írja: a Szőlő utcai igazgatót – aki a jelek szerint maga is strici volt – pár hónapja kihallgatták a Lakatos-ügyben is, több intézményi dolgozó közlése szerint.

Ábrahám megjegyzi azt is, hogy a 444 is tud erről az információról, de nem számol be róla, “nehogy az olvasói megértsék, hogy a Szőlő utca a Lakatos-ügy helyszíne, ahol a jelek szerint lányokat és fiúkat is eladtak”.

- szögezi le a Renitens csatorna alapítója.

“Kifogástalan életvitel”

A Szőlő utcai javítóotthon igazgatója egyszer már átment a kegyelmi ügy után bevezetett kifogástalan életvitel ellenőrzésnek nevezett vizsgálaton – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás közölte, hogy a férfi egyszer valóban átment a vizsgálaton. A Budapesti Javítóintézet igazgatóját emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják. Gulyás azt is közölte, hogy az átvilágítást végző Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) utólag olyan információ birtokába jutott, ami alapján úgy érezte, újra át kell vizsgálni az igazgatót. Az újbóli kivizsgálás eredményeképpen történt meg végül a feljelentés.

(Magyar Jelen, 24.hu,PS)

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.