Pesti Srácok

Titkosított kommunikációs programot működtető bűnszervezetet számoltak fel az EU-ban

Titkosított kommunikációs programot működtető bűnszervezetet számoltak fel az EU-ban

Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a belga, a holland és a francia hatóságok; ez a banda üzemeltette a főként más bűnözők által használt, Sky ECC néven ismert, titkosított kommunikációt biztosító internetes programot – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol szerdán.

A hágai székhelyű szervezet tájékoztatása szerint a program titkosított kódjainak feltörésével az illetékes hatóságok több százmilliós nagyságrendben férhettek hozzá a bűnözők üzeneteihez. A hatóságok február közepe óta kísérték figyelemmel a Sky ECC körülbelül 70 ezer európai és mintegy 170 ezer unión kívüli felhasználója közötti információáramlást. Az összehangolt adatgyűjtés eredményeként több, mint száz tervezett, nagyszabású bűncselekmény döntő fontosságú információihoz jutottak hozzá, megelőzve ezzel esetlegesen áldozatokkal járó, vagy életveszélyes helyzeteket előidéző bűneseteket. A Sky ECC hálózatáról megszerzett információk betekintést nyújtanak az EU több tagállamában, illetve nemzetközi szinten tervezett bűncselekmények előkészületeibe. Elősegítik a folyamatban lévő nyomozások kiszélesítését, valamint a határokon átnyúló szervezett bűnözés hosszú távú felgöngyölítését – közölték.

Az Europol emlékeztetett arra is, hogy a felhasználók a merényletek megtervezésére, pénzmosásra és kábítószer értékesítésére használt, EncroChat nevű titkosított telefonhálózat 2020. júliusi lekapcsolását követően tértek át a Sky ECC használatára. A tavalyi akció számos erőszakos bűncselekmény és gyilkossági kísérlet megvalósulását, nagyszabású kábítószer-szállítmányok célba jutását hiúsította meg. Egyes üzenetek a közeljövőben tervezett erőszakos bűncselekményekről szóltak, ezért azonnali intézkedésekre is szükség volt – tették hozzá.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Erdem Sahin

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.