Pesti Srácok

Félmilliárd forintot csalt el a gyanú szerint egy győri munkaerőkölcsönző cég (Videóval!)

Költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága 11 emberrel szemben, akik a gyanú szerint őrzésvédelmi és egyéb betanított munkák szervezésével félmilliárd forintos kárt okoztak az állami büdzsének - közölte a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság.

Kilenc emberrel szemben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, további 7 ember ellen pedig közokirat hamisítás miatt javasolnak vádemelést. A bűnszervezetet irányító egykori házastársak főként Győr környéki cégekhez biztosítottak munkaerőt úgy, hogy a munkavállalókat színlelt szerződésekkel alvállalkozókhoz jelentették be. Céljuk az volt, hogy az alkalmazottak után fizetendő adókat és járulékokat, valamint a bevétel általános forgalmi adóját elcsalják. A megrendelők által megbízott fővállalkozók olyan alvállalkozókat szerveztek maguk alá, amiket évente cseréltek és eltüntettek. A jellemzően szlovák strómanokkal feltöltött cégek dolga a hatóság megtévesztése és az adófizetés elkerülése volt.

A pénzügyi nyomozók Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében mintegy ötven helyszínen vizsgálódtak. A házkutatások során luxusautókat foglaltak le és zárolták a céghálózatban résztvevők bankszámláit, ingatlanjait, amikkel a bűncselekménnyel okozott kár jelentős része megtérült. Az adóhatóság a tizennégyezer oldalas nyomozati iratot megküldték a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.

Vezető kép: illusztráció, NAV archív - a videó a NAV felvétele

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.