Pesti Srácok

Felfüggesztettet kapott a romagyilkosok munkáltatója

null

Két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte hamis tanúzásért a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken a romák ellen elkövetett, hat halálos áldozatot követelt gyilkosságsorozat első fokú büntetőeljárásában tanúként szereplő Fehérné Nyalka Évát – tudta meg a Romnet.hu.

A portál azt írja, a Nyafiként is ismert nő ellen – aki mind a négy jogerősen elítélt elkövető munkáltatója, és az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád szeretője volt – még 2014. április 18-án, büntetőügyben tett hamis tanúzás miatt tett feljelentést Miszori László, a sorozatgyilkossági ügyben első fokon eljáró bíró tanács elnöke. Fehérné a tárgyaláson maga is elismerte, hogy az elsőfokú büntetőeljárás során több mint 30 alkalommal tett hamis tanúvallomást, de állítása szerint csak azért tette, hogy saját magát és gyermekét védje.

A pénteken tartott tárgyaláson az ügyész a perbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a vádlott tiltott kapcsolatot tartott fenn az előzetes letartóztatásban lévő Kiss Árpád vádlottal, akivel nemcsak telefonon beszélt, hanem csomagot, pénzt és leveleket is küldött a számára. Az ügyész szerint a bizonyítékok egyértelműen cáfolják, hogy nem lehetett szó fenyegetettségről, mert a levelek tartalma egy bensőséges kapcsolatot bizonyítottak. Az ügyész azt is bizonyítottnak látta, hogy Fehérné Nyalka Éva maga kezdeményezte a kapcsolatfelvételt Kiss Árpáddal, valamint azt is megemlítette, hogy Fehérné tudott az általa működtetett Perényi 1 nevű debreceni szórakozóhelyen rejtegetett fegyverekről, mert az Kiss Árpád maga mutatta meg neki. Az ügyész perbeszédének végén az alapügyben kimondott jogerős döntést idézve úgy fogalmazott: olyan ember, aki elvetemült, a társadalomra rendkívül veszélyes embert véd hamis tanúvallomással, az ugyanolyan veszélyes a társadalomra. Mindezekért, tekintettel a törvényi tényállásra, az ügyész letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottra, azt indítványozva, hogy a végrehajtást ne függessze fel, mert olyan súlyú a vádlott által elkövetett cselekmény, amely nem indokolható a feltételes szabadlábon hagyással.

Fehérné Nyalka Éva védőügyvédje a vádlott felmentését kérte, azzal indokolva, hogy a hamis tanúvallomást kényszerfenyegetettség alatt tette. A hamis tanúzással vádolt Fehérné Nyalka Éva az utolsó szó jogán azt mondta:

PestiSracok facebook image

Dr. Gyovai Mihály bíró egy órányi tanácskozás után kihirdette ítéletét, amely szerint Fehérné Nyalka Évát a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerint hamis tanúzás bűntettében bűnös, ezért őt két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, de a végrehajtást 3 év próbaidőre felfüggesztette. A bírói tanács vezetője indoklásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatósági kihallgatásokkor minden alkalommal figyelmeztetik az eljárás alá vontakat, hogy a hamis tanúvallomást a törvény bünteti, és ennek következménye kell, hogy legyen minden esetben. Ebben az ügyben a bíró az által kiszabott ítéletet súlyosnak értékelte. Indoklása szerint a bíróság nem talált arra alapot, vagy indokot, hogy felmentse a hamis tanúzás alól a vádlottat.

Az ítélet nem jogerős. A szóbeli indoklás után az ügyész bejelentette, hogy súlyosításért fellebbez a döntés ellen, mert a vádlott megbánást nem tanúsított, és a törvény letöltendő börtön kiszabását rendeli. A vádlott és védője pedig felmentésért szintén fellebbezést nyújtott be. Így a tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken folytatódhat.

Forrás: Romnet, vezető kép: Blikk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.