Pesti Srácok

Felgyorsult az infláció Németországban

Felgyorsult az infláció Németországban

Gyorsult az infláció márciusban Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint.

Márciusban 1,6 százalékkal voltak magasabban a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál, míg februárban 1,4 százalékos emelkedést mértek. Az előző hónaphoz képest 0,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban. Februárban 0,5 százalékos volt a havi szintű emelkedés, januárban viszont 0,7 százalékos csökkenést mértek.

A gyakran változékony energia- és élelmiszerárakat nem tartalmazó maginfláció éves összevetésben 1,6 százalékos, havi szinten pedig 0,5 százalékos emelkedést mutatott az év harmadik hónapjában.

Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) éves összevetésben 1,5 százalék, havi szinten pedig 0,4 százalék volt márciusban. Éves összevetésben az energiaárak 0,5 százalékkal, az élelmiszerárak pedig 2,9 százalékkal nőttek. A megtermelt javak 1,4 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,8 százalékkal drágultak márciusban.

PestiSracok facebook image

Az euróövezet legnagyobb gazdaságának inflációs adatait nagy figyelem övezi, mert erős hatást gyakorol az Európai Központi Bank (EKB) monetáris politikájára.

MTI, Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.