Pesti Srácok

Ha Trump felmondja az atomalkut, Irán folytatja az urándúsítást

Ha Trump felmondja az atomalkut, Irán folytatja az urándúsítást

Teherán készen áll az urándúsításra, ha Washington felmondja a három esztendeje megkötött többhatalmi atomalkut – hangsúlyozta szombaton Mohamed Dzsavád Zaríf (képünkön) iráni külügyminiszter New Yorkban újságíróknak.

Az iráni diplomácia vezetője hangsúlyozta: Iránnak nem áll szándékában atombombát készíteni, de ha az Egyesült Államok – Donald Trump elnök ígéretéhez híven – felmondja az atomalkut, akkor ismét urándúsításba kezd. Zaríf szerint az Egyesült Államoknak soha nem is kellett attól tartania, hogy Irán atombombát fejleszt ki. Donald Trump május 12-éig adott határidőt az atomalku aláíróinak, hogy javítsák ki az Iránnal kötött megállapodásban általa szörnyűséges hiányosságoknak minősített részeket. Ezt kérte az amerikai kongresszustól is. Trump több és gyakoribb nemzetközi ellenőrzést szeretne az iráni atomerőművekben, továbbá nem ért egyet azzal, hogy Teherán csak 2025-ig korlátozza nukleáris tevékenységét.

Az atomalku hat aláírója közül az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország képviselői régóta egyeztetnek az amerikai külügyminisztériummal, hogy Washington hogyan szeretné kiegészíteni a megállapodást, de ezekről a megbeszélésekről nem szivárogtak ki részletek. Irán vitatott atomprogramjáról több mint tíz éven át tartó tárgyalásokat követően sikerült megállapodni. Irán azt vállalta, hogy korlátozza nukleáris tevékenységét, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta az országgal szemben bevezetett szankciókat.

Forrás: MTI. Fotó: ATV.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.