Pesti Srácok

Kivizsgálják az Avaaz beavatkozását a magyar választásokba

Kivizsgálják az Avaaz beavatkozását a magyar választásokba

Beadvány alapján vizsgálat indul az Avaaz nevű honlap ügyében, mivel annak működése több adatvédelmi problémát is felvet – közölte az MTI-vel szombaton Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Mint mondta, a felhasználók nem kapnak teljes körű felvilágosítást arról, hogy itt közölt adataikat kik, mire, meddig, milyen módon kezelve használják fel, illetve hogyan lehet erről leiratkozni, ráadásul más nevével és adataival is be lehet lépni.

– jegyezte meg Péterfalvi Attila, hozzátéve, hogy a honlap más, „szintén problémás” oldalakra továbbítja a látogatót. Megjegyezte: a választási szervek hatáskörébe tartozik annak eldöntése, hogy az oldal sérti-e a választási szabályokat.

Pénteken írt arról az Origo, hogy „egy Soros György által pénzelt internetes aktivistahálózat akar beavatkozni a magyar választásokba”. Mint a cikkben fogalmaztak, az Avaaz nevű csoport óriási nagyságrendű fizetett internetes hirdetéssel kampányol Soros ellenzéki jelöltjei mellett. Tehát fennáll annak a gyanúja, hogy kívülről indított politikai hirdetésekkel játsszák ki a magyar választási törvényeket. Az Avaaz már több külföldi választáson is beszállt a kampányba, mindenhol a bevándorláspárti jelölteket támogatva – írta a portál.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.