Pesti Srácok

Magyar Idők: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan indul az MSZP elnöki posztjáért

Magyar Idők: Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan indul az MSZP elnöki posztjáért

Az MSZP júniusi tisztújító kongresszusán ketten futhatnak versenyt az elnöki tisztségért: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke és Tóth Bertalan eddigi parlamenti frakcióvezető - tudta meg a Magyar Idők.

A vasárnapi országgyűlési választás éjszakáján Hiller István (MSZP) a testület elnökeként most szombatra összehívta a választmány ülését, a Magyar Idők azonban szocialista forrásokból úgy értesült, hogy erre csak egy héttel később, április 21-én kerül sor - írja a portál. A halasztás oka, hogy a párt vezetése meg akarja várni a voksolás hivatalos végeredményét, amelyet szombaton hoznak nyilvánosságra. A jövő szombati rendezvényen a választmány kiértékeli a választás eredményét és annak tapasztalatait, de személyi kérdések nem kerülnek napirendre, mert erről majd csak az amúgy is esedékes júniusi tisztújító kongresszuson döntenek.

Emlékezetes, a vasárnapi választás eredményének ismeretében hétfőre virradóra lemondott az MSZP elnöksége. Molnár Gyula ezt azzal indokolta, hogy tudomásul veszik a választói akaratot és felelősnek tartják magukat a kialakult helyzetért. A leköszönő pártelnök ugyanakkor elmondta azt is: az MSZP a Párbeszéddel folytatja a változás szövetségét, készülnek az európai parlamenti és az önkormányzati választásra.

A Magyar Idők úgy tudja, a júniusi tisztújító kongresszuson ketten futhatnak versenyt az elnöki tisztségért: Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke és Tóth Bertalan eddigi parlamenti frakcióvezető. Ha megválasztják a párt új elnökét, utána folytathatják le a vitát arról, hogy milyen változásokra van szükség az MSZP-ben. Olyan szocialista prominensek, mint Lendvai Ildikó vagy Puch László abban a forgatókönyvben gondolkodnak, hogy szűnjön meg az MSZP és új névvel, a Párbeszéddel közösen folytassa a parlamenti munkát.

PestiSracok facebook image

E gondolat nem teljesen újszerű, mert Molnár Gyula már 2016-ban arról beszélt, hogy egy rossz választási szereplés után akár meg is szűnhet a szocialista párt. A megszűnés egyébként a törvény szerint egy más párttal való egyesüléssel, két vagy több pártra történő szétválással, feloszlással, illetve bíróság által való feloszlatással mehet végbe.

A Magyar Idők forrásai szerint attól függ, hogy milyen változás lesz az MSZP-ben – lesz-e névváltozás, vagy a párt meg is szűnik-e –, hogy ki vezeti tovább a szervezetet. Ennek függvényében döntik majd el azt is, hogy miként működjenek együtt a Párbeszéddel.

Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.