Pesti Srácok

Megint Orbán Viktoron köszörülte a nyelvét Macron, az „új fiú”

null

Nem ért egyet Orbánnal, de hát ez van, megválasztották – mondta az államfővé választása első évfordulója alkalmából készült interjúban Emmanuel Macron francia elnök, aki szerint ugyanakkor Klaus Iohannis román elnök nagyon jó munkát végez.

Az egyik riporter arra kérdezett rá, hogyan építhető újra Európa olyan exkommunista országokkal, amelyek ellenzik a menekültek, az idegenek befogadását, példaként pedig Orbán Viktort hozta fel, akinek a diskurzusa szerinte „a háború előtti időszakot idézi”.

– válaszolta Macron, aki úgy tűnik, némileg tanult a tavalyi hibájából. Akkor igencsak túllőtt a célon, és minden diplomáciai formaságot félretéve bírálta a magyar miniszterelnököt, amire válaszul Orbán Viktor kioktatta az „új fiút”. Most is elmondta azonban a francia államfő, hogy jelenleg az illiberális demokráciák felemelkedésének vagyunk szemtanúi. Patetikus összefoglalójában természetesen nem arról beszélt, hogy a populistának bélyegzett politikai erők az emberek valós tapasztalataiból és igényeiből indulnak ki, és ezért tudnak népszerűek lenni. Macron inkább olyanokról beszélt, hogy a lakosság belefáradt az igazságtalanságokba, egyenlőtlenségbe és a dühbe, az illiberális demokráciák pedig szerinte az emberek gyengeségére hivatkozva nem tartják tiszteletben a demokráciát, támadást intéztek a bírák és ügyészek függetlensége ellen.

PestiSracok facebook image

Példaként természetesen Magyarországot és Lengyelországot hozta fel, és megemlítette, hogy Romániában is így járnak el egyesek, Iohannis elnököt viszont megdicsérte, mondván „irányítás alatt tartja a dolgokat”.

forrás: Főtér.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.