Pesti Srácok

Netanjahu: Irán hazudott, és nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott

null

Irán hazudott, és nukleáris fegyver kifejlesztésén dolgozott, s az iráni atomalku hazugságon alapult - állította az izraeli hírszerzés által megszerzett bizonyítékokra hivatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfő este. Az izraeli televíziócsatornák élő adásban közvetítették a kormányfő bejelentését, mely szerint Izraelnek birtokába jutott az iráni titkos atomarchívum. Ennek alapján Teherán hazudott, mert az Amad projekt keretében atombombát próbált előállítani - tette hozzá.

Netanjahu állítása szerint a korábbi atomprogram vezetői más szervezeti egységek keretében tovább dolgoztak. Felszólította Donald Trump amerikai elnököt, hogy "megfelelő döntést" hozzon a közeli napokban, amikor a 2015-ben aláírt nemzetközi atomalku megújításáról hoz határozatot. A megállapodásban az iszlám köztársaság kötelezettséget vállalt atomprogramjának korlátok közé szorítására, cserébe a vele szemben alkalmazott, kiterjedt szankciók feloldásáért. Trump május 12-én dönt arról, hogy felmondja-e az egyezményt, és újabb büntetőintézkedéseket léptet-e életbe Iránnal szemben.

Az izraeli kormányfő beszéde kezdetén közölte, hogy az izraeli hírszerzés egy Teheránban található raktárból "fél tonna" dokumentumot szerzett meg: mintegy ötvenötezer oldal és ezenkívül még ötvenezer dokumentum, valamint száznyolcvanhárom CD birtokába jutott, amelyek alapján elmondható, hogy az iráni vezetők hazudtak, amikor tagadták, hogy atombomba előállítását tervezték.

Jeruzsálem már megosztotta az Egyesült Államokkal, és a jövőben megosztja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) is a leleplező dokumentumokat, amelyek a múltbeli Amad tervet mutatják be. Ezen terv szerint öt darab, ballisztikus rakétával célba juttatható, a hirosimai bomba ötszörös erejével rendelkező robbanófej megtervezésén és előállításán dolgoztak, ami "meggyőző bizonyítékot" szolgáltat arra, hogy hazudtak terveikről a nemzetközi közösségnek.

PestiSracok facebook image

- mondta Netanjahu. Hozzátette: a nukleáris egyezmény 2015-ös aláírása után Irán növelte erőfeszítéseit titkos iratainak elrejtésére.

- közölte, és hangsúlyozta, hogy tovább folytak a munkálatok.

- mondta Netanjahu, cáfolva azt az iráni állítást, mely szerint felhagytak nukleáris terveikkel. Donald Trump azzal fenyegetőzött, hogy visszavonja az Egyesült Államok részvételét az Irán és a nagyhatalmak között létrejött megállapodásból, noha európai szövetségesei szeretnék fenntartani az egyezményt, mert úgy vélik, hogy Teherán betartja annak feltételeit.

MTI; Fotó: theatlantic.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.