Pesti Srácok

Orbán: elég egy rossz döntés, és Budapestre nem fogunk ráismerni

null

Budapest ma a világ egyik legbiztonságosabb városa, de "elég egy rossz döntés, egy elhibázott választás, és Budapestre nem fogunk ráismerni" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem - Ludovika Egyetemi Campus átadóján.

Budapesten jó élni, gyermeket nevelni, jó biztonságban tudni a családjainkat, azonban „a bevándorlóországok városaiban ez már nem így van”; vasárnap a parlamenti választáson a fővárosiak erről fognak dönteni - fogalmazott a kormányfő. Azt mondta:

- hangsúlyozta. Orbán Viktor szerint Magyarországon a migráció első helyen Budapestet és a budapestieket fenyegeti. Hozzátette, nem szabad megengedni, hogy megismétlődjön, ami három évvel ezelőtt a Keleti pályaudvaron és a II. János Pál pápa téren történt. A déli határon épített kerítés elsősorban Budapestet védi - jelentette ki.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta a kormányfő, úgy fogalmazva, hogy „ma ismét el akarják venni tőlünk a hazánkat”, azt akarják, „legyünk mi is bevándorlóország”. Mint mondta, az eddig átéltek csak az előhullámai voltak az erre tartó „áradatnak”. A kormány azonban mindennél fontosabb kérdésnek tartja a magyarok biztonságát, mert ahol nincs biztonság, ott nincsenek beruházások, új munkahelyek, értékálló jövedelmek és nyugdíjak, és nincs növekedés sem - mondta Orbán Viktor. Magyarország és az eredmények megvédéséhez - folytatta - ütőképes hadseregre, határvédelemre, erős rendőrségre és jól működő közigazgatásra van szükség. A kormányfő erre ma a Nemzeti Közszolgálati Egyetemben látja a garanciát.

Nyolc éve kezdték meg a főváros helyreállítását

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a kormány nyolc éve megkezdte Budapest „helyreállítását”, megemlítette a Nemzeti Lovarda, a Zeneakadémia, az Erkel Színház és a Várkert Bazár felújítását, továbbá az Operaház, a budai Vár és a Városliget jelenleg is zajló rekonstrukcióját.

- jelentette ki.

Budapest, 2018. április 4.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Ludovika Campusának átadásán 2018. április 4-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A közszolgálati egyetem történetét felidézve kifejtette: hat év alatt egyetemet alapítottak, felújították Közép-Európa egyik legszebb klasszicista épületét, felhúztak egy kollégiumot, megújították az Orczy-parkot, növelték a zöldfelület nagyságát, és sportlétesítményeket hoztak létre. Orbán Viktor szavai szerint az NKE évről évre magyarok újabb nemzedékeit állítja a haza szolgálatába.

- emlékeztetett, megjegyezve: ezért dolgoztak érte, akik létrehozták, és ezért harcoltak ellene, akik 1919-ben megostromolták, majd a második világháború után megszüntették. A miniszterelnök beszéde végén azt mondta, a vasárnapi választás az NKE jövőjére is hatással lesz, mert

- fogalmazott. Ezért a választás igazi tétje szerinte a magyar jövő:

- zárta szavait Orbán Viktor.

Forrás és fotó: MTI