Pesti Srácok

Orbán Viktor: „Jólesik hallani, hogy jó érzés megint magyarnak lenni”

Orbán Viktor: „Jólesik hallani, hogy jó érzés megint magyarnak lenni”

Kemény harcot vár a választáson Orbán Viktor, ám ha az emberek elmennek szavazni, és nem egymástól várják majd ezt, akkor komoly, európai jelentőségű győzelem lehet belőle. A Ripostnak adott interjúban arról is beszélt, hogy szereti az emberekkel való találkozást a kampány során, és sok erőt merít a tőlük kapott biztatásból és támogatásból.

A politizálás legszebb részének nevezte Orbán Viktor a kampány országjárós részét. Úgy fogalmazott, hogy a vidám kampányokat szereti, amikor sok emberrel találkozik, összemosolyognak és beszélgetni kezdenek:

A miniszterelnök szerint az érthetetlen nyelvet beszélő politikusokkal nem tudnak mit kezdeni az emberek, ezért ő mindenkivel igyekszik olyan közvetlenül szóba állni mindenkivel, mint a hétköznapokban. Nem fárasztja az sem, hogy rengetegen kérnek tőle közös fényképet, nemcsak a pincér jön oda, de még a szakács néni is kijön a konyhából. Úgy vélekedik, ez annak bizonyítéka, hogy „egyívásúak vagyunk”. Egyúttal annak is tulajdonítja az emberek szeretetét, hogy a Nagy Imre-temetésen elmondott beszédtől mostanáig

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök is emberből van, neki is elkél a biztatás

Hozzátette, hogy neki személyesen is fontos a biztatás, a megerősítés, és büszke rá, hogy oda lehet hozzá lépni, nem taszigálják el mellőle testőrök az embereket.

Hozzátette, a politikusok zöme hajlandó elfelejteni, hogy a sok okosság semmit nem ér, ha az emberek nem veszik őket a vállukra a jól végzett munkáért. A választással kapcsolatban kemény harcra számít, és bízik benne, hogy senki nem fogja előre lefutottnak gondolni a választást, illetve olyan feladatnak gondolni a szavazást, amit majd valaki más elvégez. A miniszterelnök úgy véli, nagy baj, csúnya meglepetés lehet abból, ha az emberek így fognak gondolkodni. Ha viszont le tudjuk gyűrni a kényelmességünket, akkor szép győzelemre számít – mondta.

A teljes interjú ITT olvasható.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.