Pesti Srácok

Putyin szerint káoszhoz vezet, ha a Nyugat folytatja Szíria támadását

Putyin szerint káoszhoz vezet, ha a Nyugat folytatja Szíria támadását

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint káoszhoz fog vezetni a nemzetközi kapcsolatokban, ha a Nyugat további támadásokat intéz Szíria ellen. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes békülékenyebb hangon nyilatkozott amikor kifejtette, „minden lehetőséget kihasználunk arra, hogy kimozdítsuk a helyzetet a jelenlegi rendkívül veszélyes politikai mélypontról”.

Putyin a Haszan Róháni iráni elnökkel folytatott vasárnapi telefonbeszélgetésében beszélt erről, miután az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország szombaton célzott csapásokat mért szíriai katonai létesítményekre az április 7-i kelet-gútai vegyifegyver-támadás miatt. A Kreml közlése szerint az iráni és az orosz elnök egyetértett abban, hogy a nyugati katonai akció ártott a hét éve húzódó, többoldalú szíriai konfliktus politikai rendezési esélyeinek.

A szombati volt az eddigi legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen. A művelet mindhárom résztvevője hangsúlyozta, hogy nem beavatkozni akartak a konfliktus menetébe, és nem volt céljuk a damaszkuszi kormány megdöntése sem.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes - röviddel Putyin szavainak közzététele előtt - békülékenyebb hangon nyilatkozott, és azt mondta, Moszkva mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy javítsa a Nyugathoz fűződő viszonyát.

PestiSracok facebook image

-fogalmazott Rjabkov a TASZSZ orosz hírügynökségnek.

Eközben Damaszkuszban Fejszál Mekdad szíriai külügyminiszter-helyettes háromórás megbeszélést folytatott a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) ellenőreivel orosz tisztségviselők jelenlétében. Az OPCW szakértői szombaton érkeztek Damaszkuszba, és a dúmai vegyifegyver-támadás helyszínére készülnek, hogy vizsgálatokat folytassanak.

A feltehetően ideggázokkal elkövetett támadásban több mint 40 ember halt meg a kelet-gútai településen. A nyugati hatalmak az Aszad-rezsimet teszik felelőssé, míg a damaszkuszi vezetés és legfőbb szövetségese, Oroszország ezt visszautasítják, koholmánynak nevezve a Nyugat állításait. Moszkva bírálta a nyugati országokat amiatt, hogy a katonai csapásokkal nem várták meg az OPCW helyszíni vizsgálatainak eredményeit.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.