Pesti Srácok

Szél Bernadett lesz az LMP parlamenti frakcióvezetője

Szél Bernadett lesz az LMP parlamenti frakcióvezetője

Ezt maga Szél Bernadett jelentette be pénteken Siófokon, az LMP kihelyezett frakcióülését követően. Hozzátette: a képviselőcsoportból Demeter Márta, Keresztes László Lóránt és Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettesként fog dolgozni. Gémesi György megtartja gödöllői polgármesteri tisztségét, Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa viszont csatlakozik az LMP frakciójához.

Az Országgyűlésben az LMP adja a fenntartható fejlődés bizottságának elnökét. Szél Bernadett szavai szerint a posztra a frakcióülésen megválasztott Schmuck Erzsébet azért dolgozik majd, hogy a zöld civil szervezetek hangja az eddiginél jobban behallatszódjon a parlamentbe. Elmondta, a frakcióülésen arról is döntöttek, hogy a honvédelmi bizottságba Demeter Mártát, a költségvetési bizottságba pedig Csárdi Antalt jelölik alelnöknek. Szél Bernadett hangsúlyozta: a frakció döntése értelmében „önkéntes közösségi munkán alapuló parlamenti képviseletet folytatnak”. A lehető legtöbb időt töltik a magyar emberekkel, és a tapasztalataikat „egy az egyben beviszik a parlamentbe”. Hozzátette: emellett „különböző huszonegyedik századi” és „hagyományos talpalós” eszközökkel is rendelkezésre állnak választóknak, illetve egy honlapot is fejlesztenek azért, hogy megközelíthetőek legyenek országgyűlési képviselőik minden állampolgár számára. Leszögezte:

Gémesi György, aki az Új Kezdet és az LMP választási együttműködésének köszönhetően jutott be az Országgyűlésbe, a sajtótájékoztatón közölte: megtartja gödöllői polgármesteri tisztségét. Országgyűlési képviselői mandátumát felveszi, az alakuló ülésen részt vesz, de a polgármesteri és az országgyűlési képviselői tisztsége közti összeférhetetlenséget a törvényes határidőn belül feloldja - emelte ki. Hozzátette: a parlamentbe Hohn Krisztina, a Baranya megyei Mánfa község polgármestere fogja követni, akit az Új Kezdet csütörtöki választmányi ülésén a három legeredményesebben végzett jelöltjük közül titkos szavazással választottak ki.

PestiSracok facebook image

Szabó Szabolcs, az Együtt csepeli-soroksári választókerületben mandátumot nyert politikusa arról beszélt: mivel pártja nem jutott be a parlamentbe, úgy döntött, nem függetlenként folytatja az Országgyűlésben, hanem egy olyan csapathoz, az LMP-hez csatlakozik, akikkel leginkább egyet tud érteni politikai-ideológiai szempontból. Hozzátette, az LMP-vel az új pólus kiépítésének szükségességét is hasonlóan látják. Az LMP az országgyűlési választásokon egyéniben egy, listán pedig hét mandátumot szerzett. A kilencfős parlamenti frakciót az Együtt egyéni választókerületből bekerült politikusának csatlakozásával alkotják.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.