Pesti Srácok

Szijjártó: a vajdasági magyarok számára alapérdek, hogy Budapest és Belgrád között jó legyen a kapcsolat

Szijjártó: a vajdasági magyarok számára alapérdek, hogy Budapest és Belgrád között jó legyen a kapcsolat

A vajdasági magyarok számára alapérdek, hogy Szerbia és Magyarország között jó kapcsolat legyen, hiszen megtapasztalták már, hogy milyen az, ha rossz kapcsolat van az anyaország és a lakhelyül szolgáló ország között, és milyen az, ha jó - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szabadkai Pannon RTV-nek adott interjújában.

Kiemelte: a magyar nemzetpolitika egyik alapvető filozófiája, hogy „nem nekünk kell megmondani Budapestről, hogy mi a jó vajdasági magyaroknak, azt majd megmondják a vajdasági magyarok”, a magyar kormánynak pedig az a kötelessége, hogy abban segítse őket, amit ők maguk fontosnak tartanak elérni.

- tette hozzá. A VMSZ vezetői tőlünk mindig azt kérik, hogy törekedjünk kiegyensúlyozott kapcsolatra Belgráddal, törekedjünk jó viszonyra a szerb kormánnyal - emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter, majd megismételte korábbi kijelentését, amely szerint a történelem során még soha nem voltak olyan jók és kiegyensúlyozottak a kapcsolatok Szerbia és Magyarország között, mint jelenleg.

PestiSracok facebook image

- szögezte le. Szijjártó Péter megjegyezte, hogy a szerb kormány és a szerb államfő is úgy tekint a vajdasági magyarságra mint olyan kapocsra, amely összeköti őket Magyarországgal és az Európai Unióval, olyan erőforrásnak tekinti, amely közös sikertörténetek alapja lehet a két ország között.

Szijjártó Péter kedden megnyitotta a Bácsszentgyörgy és Haraszti (Rastina) közötti határátkelőhelyet. Ezzel összefüggésben úgy vélekedett, hogy „minden ország köteles megvédeni a saját határát, az az ország, amely nem tudja megvédeni a saját határát, az nem ország többé”. Leszögezte, hogy Magyarország határát a jövőben is csak szabályosan lehet átlépni, és azokat, akik meg akarják sérteni Magyarország határát, nem fogják beengedni.

- részletezte a tárcavezető. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a migráció Európa minden országában az elsőszámú közéleti téma lett, és ez jól látszott a legutóbbi nemzeti parlamenti választásokon, például Ausztriában és Olaszországban is.

- húzta alá. Rámutatott, hogy a világpolitikában több vita is zajlik a bevándorlással kapcsolatos politika jövőjét illetően. Az ENSZ-ben a globális migrációs csomagról, az Európai Unióban pedig a kötelező betelepítési kvótáról van szó.

- nyomatékosította a külgazdasági és külügyminiszter. Úgy folytatta: a magyar kormány nem fogja engedni, hogy bárki a migrációhoz fűződő, nem létező emberi jogokat a magyar emberek biztonsághoz fűződő jogának fölébe helyezze.

- tárta fel a tárcavezető. Kiemelte: az elmúlt három esztendőben 28 terrortámadást követtek el, és 330 emberéletet oltottak ki az Európai Unióban migráns hátterű emberek, akik vagy a 2015-ös migrációs hullámokkal érkeztek, vagy ugyan már korábban idejöttek, de képtelenek voltak az integrációra.

- húzta alá Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.