Pesti Srácok

Tuzson: ki kell vizsgálni a Soros-hálózat választási csalását

Tuzson: ki kell vizsgálni a Soros-hálózat választási csalását

Ki kell vizsgálni a Soros-hálózat internetes választási csalását - nyilatkozta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteken a közmédiának, jelezve: az elmúlt napokban olyan kormányt támadó hirdetések jelentek meg az interneten, amelyek mögött Soros egyik óriási internetes aktivistahálózata, az Avaaz áll.

Választási csalásra készülnek a Soros-hálózat emberei, akik külföldről, külföldi pénzből akarják illegális módon befolyásolni a vasárnapi magyar országgyűlési választások eredményét - jelentette ki Tuzson Bence. Úgy fogalmazott, a legnagyobb és legerősebb Soros-szervezet, az Avaaz nyilvánvaló célja, hogy eltávolítsa Orbán Viktor miniszterelnököt és Magyarország nemzeti kormányát. Ez a szervezet 194 országban van jelen és 46 millió tagja van, elsődlegesen pedig Soros György pénzéből működik, internetes kampányokat folytatva - fejtette ki. Aláhúzta, ilyen módon befolyásolták már a kanadai, az amerikai, a francia és az olasz választások eredményeit is, mindenhol a bevándorlásellenes jelöltekkel szemben kampányolva. Az államtitkár szerint a választás előtt érzékelhető, hogy a szervezet tevékenysége Magyarországon is felerősödött, például az internetes hirdetésekben, körlevelekben és a Soros György által támogatott jelölteknek nyújtott pénzadományokban. - mondta Tuzson Bence. Kiemelte, a "Soros-birodalom" egy bevándorláspárti kormányt akar felállítani, amit Magyarország és a magyar kormány határozottan elutasít. "Nem hagyhatjuk azt, hogy külföldről, külföldi pénzből befolyásolják a magyar választások eredményét" - hangoztatta, a legdurvább beavatkozásnak nevezve a történteket. Közölte: a kormány arra kéri a hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják meg az ügyet. Arra kérjük az adatvédelmi hatóságot, hogy vizsgálja meg, hogyan szerezhették meg külföldi szervezetek magyar állampolgárok adatait - mondta Tuzson Bence. Kijelentette: Magyarország nemzeti szuverenitását meg kell védeni, a kabinet ezért még a választásig jogi lépéseket tesz.

A Fidesz az NVB-hez fordul a Soros-hálózat választási csalása miatt

A Fidesz szerint a "Soros-hálózat" külföldről, külföldi pénzekből, törvénytelenül akarja befolyásolni a magyarországi választás eredményét. A nagyobbik kormánypárt a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) fordul. Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője pénteken újságíróknak azt mondta: Soros pénzéből és külföldi pénzekből egy olyan hálózatot vetnek be a választás előtti utolsó napokban, amely "Soros jelöltjeit" segíti hirdetésekkel, mozgósítással. A kormánypárti politikus szerint "a Soros-hálózat" legnagyobb és legerősebb internetes hálózatát, az Avaazt vetik be a Fidesz ellen, és céljuk nyilvánvaló: meg akarják buktatni Orbán Viktort és a bevándorlásellenes nemzeti kormányt, hogy helyére "Soros jelöltjeit" ültessék, akik végre fogják hajtani a migránsok betelepítését. A Fidesz a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul a "Soros-hálózat" választási csalása miatt, ez ugyanis a választási törvények gátlástalan kijátszása - közölte Halász János. Hozzátette: a választókat arra kérik, ne legyenek kényelmesek, vasárnap el kell menni szavazni, meg kell állítani "Soros jelöltjeit", és ezt csak úgy lehet megtenni, ha mindkét szavazatukat a Fideszre adják.Forrás: MTI; Vezető kép: Facebook.com
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.