Pesti Srácok

Újabb mélyponton a munkanélküliség

Újabb mélyponton a munkanélküliség

A 2018. január-márciusi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 29 ezerrel, 178 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 3,9 százalékra csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-24 éves fiatal munkanélküliek száma hibahatáron belül változott: számuk 33 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 10,4 százalékos volt. A munkanélküliek csaknem ötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 éves, legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,4 százalékponttal, 3,6 százalékra, míg az 55-74 éveseké 1,8 százalékponttal, 2,3 százalékra csökkent. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónapra csökkent, a munkanélküliek csaknem 40 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélküli volt – olvasható a jelentésben.

A KSH közlése szerint a férfiak körében 21 ezer fővel, 88 ezer főre csökkent a munkanélküliek száma, míg a nőknél 8 ezer fővel, 90 ezerre csökkent ez a szám. A munkanélküliségi ráta a Dél-Dunántúlon a legmagasabb, 6,9 százalék, Nyugat-Dunántúlon pedig a legalacsonyabb, 1,8 százalék. Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön mérték a legnagyobb csökkenést, 4,9, illetve 6,6 százalékra.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 18,9 százalékkal, 285 ezer főre csökkent március végére az egy évvel korábbihoz képest.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.