Pesti Srácok

Visszatérhet az önálló pénzügyminisztérium

Visszatérhet az önálló pénzügyminisztérium

Önálló pénzügyminisztériummá szervezhetik át a nemzetgazdasági tárcát, míg a gazdaságfejlesztési és kereskedelmi ügyeket Palkovics László innovációs technológiai minisztériuma, az energetikát pedig a Miniszterelnökség veheti át.

Az ATV értesülése szerint Varga Mihály szeretné visszahozni a Pénzügyminisztérium elnevezést, és ezt Rogán Antal is megerősítette az RTL Híradónak. Rogán azzal indokolta ezt, hogy a jövőben is kulcsfontosságú a pénzügyi stabilitás, ezért a Varga Mihály vezette tárcának kiemelten kell foglalkoznia a pénzügyi stabilitás megőrzésével, a gazdasági növekedés, a teljes foglalkoztatottság megőrzésével, és a költségvetési hiány alacsonyan tartásával. Mint mondta, a jövőben az újításra, az innovációra, a technológiára helyeznek nagy hangsúlyt. Ezekért minden bizonnyal az innovációs és technológiai minisztérium felel majd a továbbiakban Palkovics László irányítása alatt, a megszűnő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eddigi energetikáért felelős államtitkársága pedig a Miniszterelnökséghez kerül át. Az NFM felelt az állami vállalatok, így a posta és a vasút működéséért, ezt a jövőben Bártfai-Máger Andrea felügyeli majd tárca nélküli miniszterként.

A szociknak már a szakértői kormány se jó

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szombaton azt közölte: a miniszterek közötti pontos feladatmegosztásról két hét múlva dönt a kormány illetve az Országgyűlés. A szocialisták szerint valóban szakemberek kerülnek Orbán Viktor negyedik kormányába, de szerintük csak azért, hogy ne fenyegessék a kormányfő politikai hatalmát.

PestiSracok facebook image

forrás: ATV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.