Pesti Srácok

Vörös róka és szürke farkas egymásra talált

Vörös róka és szürke farkas egymásra talált

2016 végén a CÖF-CÖKA sajtótájékoztatón és utcai plakátokon jelezte, hogy Gyurcsány Ferenc, valamint Vona Gábor egymásra találtak .A bohóc ölelő karjai között bemutattuk a most már nem mesebeli vörös rókát és a szürke farkast. Ma már tudjuk, nem tévedtünk. A bohócot is sikerült megszemélyesíteni "pénzes zsákok" alakjában - írja szerkesztőségünknek megküldött közleményében a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány.

Emlékeztetnek, hogy Gyurcsány Ferenc DK-ja piroslámpás pártházába sikerrel becsalogatta az identitásukat feladó, hatalomra éhes pártvezetőket és az őket vakon követőket. Az összefogást hirdető káosz pártok szerint a pénz beszél. Soros György embercsempészekkel szövetkező NGO-i és a Simicska-média mögött felsorakozók pedig szeretnék bevándorló országgá tenni hazánkat, megpróbálják felszámolni a zsidó-keresztény civilizáció évezredekre visszanyúló európai hagyományait.

Mint írják, milliók igazolták népszavazással, népi konzultációval, hogy a többség egysége és akarata töretlen.

Megjegyzik, hogy a választópolgárok április 8-án leválthatják a Soros Györggyel lepaktált Simicska és Gyurcsány félék álellenzéki, kérész életű szövetségét. A nemzeti együttműködés rendszere egy új, konstruktív és hazája mellett elkötelezett ellenzéket feltételez, így megvalósulhat Magyarország szuverenitása és biztos jövője.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.