Pesti Srácok

A Kúria két helyen is újraszámoltatta a szavazatokat

A Kúria két helyen is újraszámoltatta a szavazatokat

Mindkét helyen a Jobbik nyújtott be kifogást, mindkét esetben igazat adtak a pártnak - értesült az Index, amely azt is megjegyzi, hogy az eredmény ugyanakkor nem befolyásolja az egyéni mandátumok sorsát.

Az április 8-i választás listás eredményét megállapító NVB-határozat ellen hétfő délután 4 óráig lehetett felülvizsgálatot kérni. A Kúriának 3 napja van dönteni a kérelmekről, de az Index úgy tudja, van ahol már meg is született a döntés. A portál emlékeztet: a Jobbik még április 28-án kért felülvizsgálatot, egyebek mellett két szavazókör eredményét kifogásolva: Pálfiszegen, a zalai 1-es választókerület 001-es szavazókörében 14, Sárospatakon, a borsodi 5-ös választókerület 007. szavazókörében pedig 144 jobbikos szavazatot könyveltek el a NET Pártnak.

Az Index birtokába került a Kúria jogerős végzése (Kvk.V.37.548/2018/5.), melyben a bíróság helyt adott a Jobbik kérelmének, és elrendelte a szavazatok újraszámlálását, az eredmény összevetését az április 8-án felvett adatokkal, és az esetleges eltérések indokainak rögzítését - írja a portál.

Az Index úgy értesült, hogy a két választókerület választási irodái kedden nap közben már újra is számolták a szavazatokat, és mindkét esetben a Jobbiknak adtak igazat. A két szavazókörben a NET Párt 0-0, míg a Jobbik 14, illetve 122 szavazatot kapott.

PestiSracok facebook image

A két szavazókör eredménye nem befolyásolja az egyéni választókerületekben elnyert mandátumok sorsát, mivel azokat a Fidesz jelöltjei nagy fölénnyel nyerték el, ám a töredékszavazatok miatt a végleges országos listás eredmény addig nem hirdethető ki, amíg az utolsó problémás esetre pont nem kerül - fogalmaztak.

Frissítés!

Az Index – cikke megjelenése után – értesült róla, hogy szerda reggel a Kúria végzéssel az újpesti 053. és a bajai 001. szavazókörben is elrendeli az újraszámolást, amit a helyi választási irodák akár már aznap el is végezhetnek.

Forrás: Index; Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.