Pesti Srácok

A legjobb befektetési célpontok közé került Magyarország

null

Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célországa között, régiós szinten pedig két kategóriában is első helyen szerepel a befektetési témákra szakosodott Site Selection Global Best to Invest 2018 jelentése alapján. Emellett elismerésben részesült a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is, amelyet a Kelet-Európa és Közép-Ázsia legjobb befektetési ügynöksége címmel díjaztak.

Az amerikai Conway működőtőke-befektetési tanácsadó vállalat szaklapja, az amerikai Site Selection magazin évente publikálja a Global Best To Invest felmérést, ennek hátterét a Conway külföldi befektetésekre vonatkozó saját adatbázisa adja, valamint figyelembe veszi egyes nemzetközi versenyképességi ragsorok alakulását is. A beruházások esetében azon projekteket számítja be, amelyek legalább egymillió dolláros működőtőkét jelentenek, 20 munkahelyet teremtenek vagy 1900 négyzetméter új működési területet igényelnek. A fenti komplex szempontrendszer alapján Magyarország lett a kelet-európai és közép-ázsiai régió legvonzóbb befektetési célországa, valamint az egy főre jutó befektetési volumenben is hazánk végzett az első helyen – számol be közleményében a HIPA. A befektetési projektek számát tekintve Magyarország a világranglistán 8. helyet szerzett, így globálisan a tíz legjobb befektetési célország között szerepel olyan országok mellett, mint Kína, Németország vagy az Egyesült Királyság.

A felmérés vizsgálta a nemzeti és regionális szinten működő befektetési ügynökségeket is. A több mint 1000 nemzetközi tanácsadó bevonásával készült felmérés alapján egy befektetési szakemberekből és a Site Selection munkatársaiból álló szakmai grémium a Nemzeti Befektetési Ügynökséget díjazta a Kelet-Európa és Közép-Ázsia legjobb befektetési ügynöksége címmel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt működő, befektetésösztönzéssel foglalkozó ügynökség a működőtőke-befektetések terén elért eredményei, az ügyfeleinek nyújtott szolgáltatások minősége és komplexitása, munkatársainak szak- és nyelvtudása, valamint ügyfélbarát hozzáállása és az országban jelen lévő befektetők visszajelzései alapján nyerte el a díjat, amelyet júniusban adnak át Liverpoolban.

PestiSracok facebook image

– idézi a közlemény Ésik Róbertet, a HIPA elnökét.

Magyar Idők
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.