Pesti Srácok

Argentína az IMF-hez fordult segítségért

Argentína az IMF-hez fordult segítségért

A Nemzetközi Valutaalaphoz fordult Argentína, hogy pénzügyi támogatást kérjen a nemzeti fizetőeszköz drámai mértékű leértékelődése miatt kialakult helyzet kezelésére. Mauricio Macri argentin elnök kedden bejelentette, hogy beszélt Christine Lagarde-dal, a valutaalap főigazgatójával és kezdeményezte a tárgyalások megkezdését egy hitelvonal megnyitásáról a gazdasági nehézségek megoldásának érdekében.

Az IMF vezetője megerősítette, hogy „még ma megkezdjük egy megállapodás kidolgozását, ami lehetővé teszi a növekedési program megerősítését, támogatást nyújtva a megváltozott globális körülmények között” - mondta Mauricio Marcri az elnökség hivatalos csatornáin közvetített televíziós beszédében. Hozzátette, mindez lehetővé teszi, hogy az ország elkerüljön egy újabb gazdasági válságot. A múlt héten tapasztalt erős ingadozások után az argentin peso dollárhoz viszonyított árfolyama kedden ismét jelentősen csökkent, a hétfői záráshoz képest 4,61 százalékkal zuhant a jegyzés, így egy dollárért már 23,41 pesót kellett adni. Ez azt jelzi, hogy a kormánynak és a jegybanknak nem sikerült helyreállítani a befektetők bizalmát a múlt heti intézkedésekkel. A központi bank nyolc nap alatt háromszor emelt kamatot, legutóbb pénteken 33,25 százalékról 40 százalékra, a pénzügyminisztérium pedig bejelentette, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékáról 2,7 százalékra mérsékelte a költségvetési deficit célszámát. Keddtől kezdve a bankok kötelesek dollártartalékaik egy részét, mintegy 2 milliárd dollárt, a pénzpiacokra vinni a peso árfolyamának támogatására. A gazdasági nehézségek azonban már tavaly decemberben elkezdődtek, amikor a befektetők kételkedni kezdtek abban, hogy a kormány elkötelezett az infláció elleni küzdelemben. A kormány és a jegybank inflációs célszáma 15 százalék, de az IMF 19,2 százalékot, a kutatóintézetek pedig 20 százalékot meghaladó mértéket vár az idei évre.

Latin-Amerika harmadik legnagyobb gazdaságában, Argentínában 2,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak márciusban, így az egy évre visszatekintő infláció 25,4 százalékot tett ki, gyorsult az ütem. Az argentin peso sokáig túlértékelt volt a dollárral szemben, mert Christina Kirchner elnöksége idején (2007-2015) valutakorlátozásokat vezettek be a tőkekiáramlás megfékezésének érdekében. Mauricio Macri jobbközép kormánya szakított ezzel a politikával és áttért a lebegtetésre, miután 015-ben hatalomra jutott. A régiós devizák árfolyama amiatt is csökkent, hogy az utóbbi hetekben emelkedett az amerikai államkötvények hozama.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?