Pesti Srácok

Ausztria a nyelvtudáshoz kötné a szociális juttatásokat

Ausztria a nyelvtudáshoz kötné a szociális juttatásokat

Az osztrák kormány új terveket jelentett be hétfőn, amelyek szerint csökkenti a szociális alapjuttatásokat azon külföldiek - köztük menekültek - számára, akik nem tudnak jól németül, és a nagycsaládosok alapjuttatásait is megnyirbálja.

A kormánykoalíció által kidolgozott kezdeményezés szerint a havonta járó összeg továbbra is 863 euró (275 ezer forint) lesz, de körülbelül háromszáz euróval kevesebbet kapnak majd azok, akik nem teljesítenek bizonyos előfeltételeket, mindenekelőtt nem tudnak középfokon németül, vagy haladó szinten nem beszélnek angolul.

Ausztria tartományai jelenleg saját hatáskörükben szabályozzák a családokra vonatkozóan járó juttatásokat, van ahol gyerekenként ugyanakkora pótlék jár, máshol pedig a negyedik gyermektől csökken az összeg. A jövőben azonban már a második gyerek után csökkenni fog a juttatás, a harmadik után pedig jelentős mértékben. Hírügynökségek szerint az új szabályozás leginkább a migránscsaládokat sújtja majd, ahol általában több gyermek születik, mint egy átlagos osztrák családban. A gyereküket egyedül nevelő szülők az új szabályok szerint jobban járnak majd.

Sebestian Kurz kancellár szerint az intézkedés célja a munkavállalásra való ösztönzés, másrészt pedig azt akarják elérni, hogy a bevándorlás ne terhelje túl az osztrák jóléti rendszert. Kurz szerint 2012 óta hatvan százalékkal nőttek az úgynevezett "minimális védelem" keretében kifizetett alapjuttatások. A kancellár félelmetesnek nevezte azt, hogy az erre jogosultak nagy része Bécsben él, és körülbelül a fele külföldi. Amikor arról kérdezték Kurzot, hogy az új szabályok kiállják-e a törvényesség próbáját, azt felelte, hogy erről máshol hoznak döntést.

PestiSracok facebook image

- válaszolta. Jótékonysági szervezetek kifogásolják, hogy a Kurz-kormány hátrányosan különbözteti meg a külföldieket és a nagycsaládosokat, és kijátssza egymás ellen az embereket. Hírügynökségek szerint felvetődik a kérdés, hogy az új kormány elképzeléseit meghiúsítja-e az alkotmánybíróság, amely korábban lényegében úgy foglalt állást, hogy a menekültekről jobban kell gondoskodni, mint más külföldiekről, mivel ők azért vannak Ausztriában, mert nem tudnak hazatérni. Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár az "exponenciálisan növekvő" költségekkel indokolta a csökkentés tervét. A szóban forgó intézkedéseket magában foglaló törvénytervezetet a kormány tervei szerint már júniusban a parlament elé terjeszti.

Forrás: MTI, fotó: AFP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.