menekültek
Trump elzavarná Amerikából azokat az ukrán menekülteket, akik a háború miatt mentek az USA-ba
Trumpnak más módszerei is vannak, hogy azt éreztesse Zelenszkij elnökkel és az ukrán néppel, hogy eljött a béke ideje. Az amerikai kormányzat következő lépésként visszavonja a körülbelül 240 000 ukrán menekült ideiglenes jogi státuszát, akik az orosz-ukrán háború elől menekültek az Egyesült Államokba. A lépés kegyetlennek tűnhet, de logikus, hiszen ha béke lesz úgyis mindjárt, akkor miért kellene már menekültstátusz bárkinek is? Meg persze nyilvánvaló, hogy az ukrán népen és a menekülteken keresztül is nyomást akar gyakorolni Zelenszkijre, hogy az ukrán elnök igyekezzen még jobban a béke irányába terelni a dolgokat. Ha megtörténik a jogi státusz visszavonása, akkor ez azt jelenti, hogy gyorsított kitoloncolási eljárás várhat az Amerikában ideiglenesen tartózkodó ukránokra. (Róluk, nagyon más szempontból, ma már írtunk.)Scholznak elege lett: dolgozni küldte az ukrán menekülteket
Olaf Scholz szövetségi kancellár arra szólítja fel az ukránok százezreit, hogy vállaljanak munkát Németországban – írja a Tagesschau. Scholz az SPD teltowi fórumán elmondta, hogy szerinte sok ukránnak, akit Németországban támogatnak, dolgoznia kellene.A CSU szerint vissza kellene küldeni a munkanélküli menekülteket Ukrajnába, az SPD bírálja a javaslatot
Bírálta a Németországban kormányzó Szociáldemokrata Párt (SPD) társelnöke a bajorországi Keresztényszociális Unió (CSU) arra vonatkozó javaslatát, hogy visszaküldhetnék hazájukba a munkanélküli ukrán menekülteket.Meglepő fordulat: nembináris svájci énekes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált – EUnuch
A 68. Eurovíziós Dalfesztivál győztese a Svájcot képviselő, 24 éves nembináris énekes, Nemo lett. A fináléban azonban annyira örült a sikernek, hogy össze is törte a trófeát. Természetesen arra is rögtön megragadta az alkalmat, hogy bírálja a versenyt, amelyet éppen megnyert. De nem ez az egyetlen érdekesség a héten. Bármennyire is meglepő, kiderült, hogy Németországban alig dolgozik ukrán menekült; a baloldali–liberális kormány igyekszik megmagyarázni a kudarcot, annak ellenére, hogy a kormány azt ígérte, ez a menekültcsoport segít pótolni az ország csökkenő munkaerő-állományát. És ha ez még mindig nem lenne elég, szombaton ismét iszlamisták ezrei vonultak Hamburg utcáira; a szervezők „az iszlám értékek védelmének” nevezték a rendezvényt a politikai megfélemlítéssel és a médiacenzúrával szemben. Mindezt azért, mert kalifátust akarnak.Nyolcvan embert, köztük bűnözőket bocsátottak szabadon az ausztrál migránstáborokból
Nyolcvan embert, köztük bűnözőket bocsátottak szabadon migránsbefogadó központokból Ausztráliában, mióta a múlt héten az ausztrál legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek ítélte határozatlan idejű őrizetüket – közölte hétfőn Andrew Giles bevándorlási miniszter. Az elengedett nyolcvan személy ideiglenes vízumot kapott, amelyben egyebek mellett büntetett előéletüket is figyelembe vették. Az átmeneti tartózkodási engedélyeket egyedileg meghatározott feltételekhez kötötték, például kötelesek rendszeresen jelentkezni a hatóságoknál.Dobjátok ki New Yorkot az Unióból!
Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy New York afro-amerikai, demokrata polgármestere egy menekültellenes náci. Nem elég liberális négernek látszani, annak is kell lenni! Serious concern, nem csoda, hogy a földre köpnek külföldön, ha New York-i dialektust hallanak.A németek az ukrajnai menekültek igazságos elosztását sürgetik az EU-ban
Ha még többen menekülnek Európába az egy éve tartó ukrajnai háború elől, a menekültek igazságos elosztására lesz szükség az Európai Unión belül - hangoztatta Nancy Faeser német belügyminiszter pénteki berlini nyilatkozatában.A német kormány menekültként kezeli a mozgósítás elől nyugatra távozó oroszokat
A német szövetségi kormány segíteni kíván az Ukrajna elleni háború miatt Oroszországban elrendelt részleges mozgósítás elől menekülő embereknek, és a kérdés európai uniós szintű megoldására törekedik – mondta a német külügyminisztérium szóvivője pénteken, Berlinben. Andrea Sasse elmondta, hogy intenzív egyeztetés zajlik európai uniós szinten az oroszországi mozgósítás révén keletkező új menekültügyi helyzet kezeléséről. Hétfőn intézményes formában, az EU Tanácsának úgynevezett integrált válságelhárítási mechanizmusának (IPCR) keretében is tárgyalnak erről – mondta a szóvivő.Ajánljuk még