Pesti Srácok

A németek az ukrajnai menekültek igazságos elosztását sürgetik az EU-ban

null

Ha még többen menekülnek Európába az egy éve tartó ukrajnai háború elől, a menekültek igazságos elosztására lesz szükség az Európai Unión belül - hangoztatta Nancy Faeser német belügyminiszter pénteki berlini nyilatkozatában.

A német belügyi tárca vezetője kiemelte: a 40 millió lelket számoló Lengyelország eddig 1,5 millió ukrajnai menekültet fogadott be, Németország pedig a maga 84 milliós lakosságával egymillió, háború elől menekülő embernek nyújtott menedéket, ellenben a 47 milliós Spanyolország mindössze 160 ezer menekültet fogadott be.

- szögezte le Faeser a háború kitörésének évfordulóján.

PestiSracok facebook image

Az Ukrajnából érkező menekültek folyamatosan növekvő száma miatt a német tartományok egyre nagyobb nyomást helyeznek a szövetségi kormányra, hogy több segítséget kapjanak a menekültek ellátására. A belügyminiszter a múlt héten a német városok és települések érdekvédelmi szervezetének képviselőivel tárgyalt, akik ugyancsak az anyagi támogatások szükségességét húzták alá. Markus Lewe, a szervezet elnöke szerint a lakosság szerencsére továbbra is örömmel nyújt segítséget az országban menedéket keresőknek, de, mint mondta, "szükségünk van segítségre ahhoz, hogy ez így is maradjon".

Lewe egyúttal nagyobb szolidaritásra szólított fel Európán belül. "Lengyelország és Németország az EU-ba érkező ukrajnai menekültek körülbelül felét fogadta be" - emelte, ki, hozzátéve, hogy "a menekültek igazságos elosztására volna szükség az unión belül".

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Getty Images pool/Sean Gallup)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.