menekültek
Az Európai Bizottság javaslatot tesz a törökországi menekültek további támogatására
Az Európai Bizottság hamarosan javaslatot fog tenni a Törökországban tartózkodó menekültek, illetve a befogadó közösségek további támogatására – közölte Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke Ankarában, azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő fogadta őt és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét.Világszerte több, mint nyolcvanmillió a menekültek száma
Világszerte több, mint nyolcvanmillióra nőtt a menekültek száma – közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. Peter Ruhenstroth-Bauer, a szervezet németországi ügyvezetője hangsúlyozta: a koronavírus-járvány súlyosbította a helyzetet. Erre utal, hogy 2019 óta tízmillióval növekedett a menekültek száma.Pompeo venezuelai menekültekkel találkozott brazíliai látogatásán
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter venezuelai menekültekkel találkozott pénteken brazíliai látogatásán, amely négy dél-amerikai országot érintő körútjának harmadik állomása. A körúttal az a célja, hogy támogatást szerezzen a Nicolás Maduro venezuelai elnökkel szembeni nyomásgyakorláshoz.Portugália csaknem hatvan, kísérő nélküli kiskorút fogad be görögországi menekülttáborokból
Portugália csaknem hatvan, kísérő nélküli kiskorút fogad be görögországi menekülttáborokból - közölte Isabel Santos szocialista párti politikus szombaton.Dánia ismét részt vesz az ENSZ menekültelosztási programjában
Dánia ismét fogad menedékkérőket az ENSZ menekültelosztási programjának keretében - közölte a koppenhágai bevándorlási hatóság csütörtökön.A német parlamenti államtitkár szerint nem megoldás a tömeges bevándorlás
Közeledtek a német és magyar álláspontok a migráció forrásországbeli kezeléséről és a keresztényüldözés elleni harcról tartott konferencián szerdán este, amelyet a Miniszterelnökség és az Európai Parlament Európai Néppárt Képviselőcsoportjának részvételével tartottak a Konrad-Adenauer-Stiftung szervezésében. A migráció megelőzéséről és kezeléséről szóló pódiumbeszélgetés előtt vitaindító előadást tartott Dr. Maria Flachsbart német parlamenti képviselő, a német szövetségi gazdasági együttműködési és fejlesztési minisztérium parlamenti államtitkára, Gulyás Gergely országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár, valamint Hölvényi György EP-képviselő.Tömegesen menekülnek Idlíbből a török határhoz
Legkevesebb 25 ezer ember menekült az utóbbi két napban a szíriai kormányerők offenzívája elől a török határhoz a felkelők utolsó fellegvárának számító Idlíb tartományból – írta vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség a Szíriai Intervenciós Koordináció nevű helyi civil szervezetre hivatkozva.Erdogan: Amikor eljön az ideje, Ankara megnyitja a kapukat a menekültek előtt Európa felé
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön ismét azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy amikor eljön az ideje, országa megnyitja a kapukat a menekültek előtt Nyugat felé.Erdogan: Folytatódik a hadművelet Északkelet-Szíriában, ha nem teljesülnek a tűzszünet feltételei
Az északkelet-szíriai török hadművelet folytatását helyezte kilátásba pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök arra az esetre, ha az Egyesült Államok nem tartja be ígéreteit az ötnapos tűzszünet végéig. Erdogan Isztambulban, külföldi újságírók előtt felszólalva úgy fogalmazott: abban az esetben "az offenzíva sokkal határozottabb formában, pontosan onnan folytatódik majd tovább, ahol abbamaradt, és még abban a percben, amikor a 120 óra lejár".Ajánljuk még

















