menekültek
Rekordszámú menedékkérőt regisztráltak tavaly a világban
Rekordszámúra, csaknem 71 millióra nőtt a világban a menedéket kereső emberek száma 2018-ban, ami mintegy kétmilliós emelkedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerdán, egy nappal a menekültek világnapja előtt.Közel 150 menekült érkezett Rómába a líbiai fővárosért kitört harcok miatt
Közel 150 menekült érkezett hétfőn az ENSZ szervezésében Líbiából egy Róma melletti katonai repülőtérre, s ezzel Olaszország lett az első állam, amely menekülteket fogad be a líbiai főváros, Tripoli birtoklásáért kitört harcok április eleji kiújulása óta.Nem fér bele az „egymillió új kanadai migránsba” az erőszak elől menekülő magyar család
Justin Trudeau nemrég bejelentette: az elkövetkezendő 3 évben egymillió bevándorlót szeretnének befogadni Kanadába. Ebbe azonban nem fér bele Almássy Erzsébet, akinek most hét év után kell elhagynia az országot, ahová erőszakos párja elől menekült gyerekeivel annak idején - adta hírül a Blikk. A példamutatóan toleráns kanadai bevándorlás azért akarja kitoloncolni az asszonyt, mert az a váláskor láthatósági jogot adott az erőszakos apukának, vagyis a bölcs nyugati paradicsom hatóságai szerint hazudik. Eközben Kanada kormányzati szintű megállapodást kötött Soros György szervezeteivel a migráció elősegítéséről.Dübörög a kommunizmus – Jövő év végéig több, mint 5 millió ember hagyhatja el Venezuelát
Az ötmilliót is meghaladhatja 2019 végéig a venezuelai menekültek és migránsok száma Dél-Amerikában - közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken Genfben, és egyben felhívást tett közzé a pénzügyi támogatásra. A venezuelai menekültek fő célországa Peru, Kolumbia és Ecuador.Bolsonaro nem toloncolja ki a Brazíliába menekülő venezuelaiakat, de szigorít a rendszeren
Brazília nem fogja kitoloncolni a területére menekült venezuelaiakat, de mindenképpen kidolgoz majd egy "ellenőrzési rendszert", amely szigorúan szabályozná belépésüket az országba - jelentette ki Jair Bolsonaro megválasztott brazil elnök szombaton Rio de Janeiróban.Humanitárius szövetséget hozott létre három nemzetközi migránsmentő szervezet
Humanitárius szövetséget hozott létre a földközi-tengeri életmentésre három civil szervezet, a spanyol Proactiva Open Arms, a német Sea-Watch, és az olasz Mediterranea - jelentették be az érintettek egy Barcelonában rendezett sajtótájékoztatón pénteken.Boszniai rendőrségi szóvivő: A mostani "migránsáradat" elindulása óta több, mint 300 bűncselekményt regisztráltak
Snezana Galic, a boszniai Una-Sana kanton rendőrségi szóvivője szerint a mostani "migránsáradat" elindulása óta több, mint 300 bűncselekményről kaptak bejelentést illegális bevándorlókkal kapcsolatban. Snezana Galic az M1 aktuális csatornának nyilatkozva csütörtökön arról beszélt: először csak egymás között történtek a bűnesetek, de most már "mindinkább a lakosság kárára". Hozzátette: különböző okok miatt nem indítottak eljárást, vagy azért, mert már tovább álltak, vagy nem találták meg az elkövetőt.Dübörög a kommunizmus – több, mint félmillióan menekültek Peruba Venezuelából
Több, mint félmillió venezuelai menekült el a hazájából Peruba, mielőtt lejárt a befogadásukra kijelölt határidő, október 31-e - közölte a dél-amerikai ország migrációs hivatala helyi idő szerint pénteken.Dezső Tamás: Egyre több gazdasági bevándorló érkezik
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik tanára szerint át fog alakulni a migráció összetétele, de csökkenni nem fog. Dezső Tamás az M1 aktuális csatornán csütörtökön ezt azzal magyarázta, hogy bár az igazi menekültek száma csökken, egyre több gazdasági bevándorló érkezik.Ajánljuk még

















