Pesti Srácok

Az utóbbi évtizedben megkétszereződött a menekültek száma a világban

Az utóbbi évtizedben megkétszereződött a menekültek száma a világban

A fegyveres konfliktus, üldöztetés, emberi jogi visszaélések vagy a klímaváltozás miatt otthonukat elhagyni kényszerülők száma az utóbbi évtizedben megkétszereződött a világban, tavaly év végére elérte a 82,4 milliót – állapítja meg az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken kiadott, Globális Trendek című éves jelentésében.

– közölte Filippo Grandi, a UNHCR főbiztosa. A jelentés szerint az új menekültek csaknem hetven százaléka mindössze öt országból vagy ezen országokon belül menekült el: Szíria, Venezuela, Afganisztán, Dél-Szudán és Mianmar.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Grandi. Miután meglátása szerint az emberek menekülését részben a populizmus és a nacionalizmus globális terjedése idézi elő, a főbiztos felszólította a világ vezetőit, hogy hagyják abba az egyes embercsoportok démonizálását.

– mondta. Grandi üdvözölte, hogy Joe Biden amerikai elnök ígéretet tett a hatékony és humánus amerikai menekültügyi rendszer helyreállítására, de hozzátette: nagyon fontos ennek az ígéretnek a betartása. Újságírói kérdésre válaszolva a főbiztos azt mondta: reméli, nem tükrözi az amerikai kormány menekültpolitikáját Kamala Harris alelnök azon megjegyzése közelmúltbeli közép-amerikai körútján, amellyel le akarta beszélni az Egyesült Államokba bevándorolni akarókat tervükről.

A UNHCR jelentése szerint tavaly a világon mindössze 34 400 menekültnek adtak letelepedési engedélyt (az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában), ami harmada az egy évvel korábbinak.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.