Pesti Srácok

Trump elzavarná Amerikából azokat az ukrán menekülteket, akik a háború miatt mentek az USA-ba

Trump elzavarná Amerikából azokat az ukrán menekülteket, akik a háború miatt mentek az USA-ba

Trumpnak más módszerei is vannak, hogy azt éreztesse Zelenszkij elnökkel és az ukrán néppel, hogy eljött a béke ideje. Az amerikai kormányzat következő lépésként visszavonja a körülbelül 240 000 ukrán menekült ideiglenes jogi státuszát, akik az orosz-ukrán háború elől menekültek az Egyesült Államokba. A lépés kegyetlennek tűnhet, de logikus, hiszen ha béke lesz úgyis mindjárt, akkor miért kellene már menekültstátusz bárkinek is? Meg persze nyilvánvaló, hogy az ukrán népen és a menekülteken keresztül is nyomást akar gyakorolni Zelenszkijre, hogy az ukrán elnök igyekezzen még jobban a béke irányába terelni a dolgokat. Ha megtörténik a jogi státusz visszavonása, akkor ez azt jelenti, hogy gyorsított kitoloncolási eljárás várhat az Amerikában ideiglenesen tartózkodó ukránokra. (Róluk, nagyon más szempontból, ma már írtunk.)

Az is fontos szempont, hogy az intézkedés szimbolikus is, hiszen radikális változást jelent a Biden-kormányzat politikájához képest, amely feltételek nélkül mindenkit befogadó hozzáállást tanúsított az ukrán menekültek iránt. A visszavonás várhatóan áprilisban történhet meg.

Ezzel a lépéssel egyébként azt is megüzenik, hogy Washington túl sok pénzt és erőforrást fordított eddig Ukrajnára, miközben saját belső problémáival is foglalkoznia kellene.

Emellett a menekültstátusz megszüntetésével az USA jelzést küldhet Kijev felé, hogy nem akarja a konfliktus további elhúzódását finanszírozni, és ehelyett egy gyorsabb békerendezés irányába terelné Ukrajnát. Ha a menekültek kénytelenek lesznek visszatérni Ukrajnába, az további társadalmi és gazdasági terhet róhat az országra, illetve az ukrán vezetés számára ez újabb belső nyomást jelenthet, hiszen gondoskodnia kell a visszatérőkről, akik döntő többségében nem katonakorú férfiak.

PestiSracok facebook image

Európára is nyomást tudnának egyébként ezzel gyakorolni az amerikaiak, hiszen az ukrán menekültek legnagyobb eséllyel az Európai Unió felé vennék az irányt, mivel a háború kitörése óta az EU széles körű védelmet biztosított számukra. Az EU ideiglenes védelmi státuszt biztosít az ukránoknak, amely munkavállalási és tartózkodási engedélyt is jelent, ráadásul nem kell hagyományos menekültstátuszért folyamodniuk.

Az EU eddig több mint 4 millió ukrán menekültet fogadott be, és nem biztos, hogy anyagilag meg tudna birkózni sokkal többel. A visszautasítás viszont értelemszerűen nem lenne opció, mert akkor senki nem hinné el az EU vezetésének, hogy Ukrajna mellett állnak. Marad az, hogy egy csomó pénzt kellene elkölteniük ezekre az emberekre, ami tovább növelné Európa terheit, amivel Trump megint csak bevinne egy balegyenest a már így is szédelgő brüsszeli vezetés arcába.

Meg persze belső feszültségeket is okozna ez Európában, különösen azokon a helyeken, ahol már most is jelentős az ukrán menekültpopuláció (pl. Németország, Lengyelország, Csehország).

De persze nem csak az ukránokról van szó: ez a lépés egy tágabb migrációs szigorítási terv része, amely több mint 1,8 millió bevándorló jogállását érintené. A Biden-kormányzat ideiglenes humanitárius programokat vezetett be, amelyek lehetőséget adtak bizonyos menekülteknek, hogy az Egyesült Államokban maradjanak. Trump viszont elnökként megígérte, hogy ezeket a programokat megszünteti, mivel azok szerinte túlmennek az amerikai törvények hatáskörén.

Egy január 20-án kiadott elnöki rendelet értelmében az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériumának (DHS) fel kell számolnia minden „feltételes beutazási programot”. Ez nemcsak az ukránokat érintené, hanem több mint 530 000 kubait, haiti, nicaraguait és venezuelait is, akik szintén a Biden-kormányzat alatt kaptak ideiglenes menedéket.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.