Pesti Srácok

Az erdőbe csalta híveit Toroczkai – Titokban egyeztetett a Jobbik ellenzéke

Az erdőbe csalta híveit Toroczkai – Titokban egyeztetett a Jobbik ellenzéke

Toroczkai László volt alelnök vezetésével titkos egyeztetésen tárgyalt a Jobbik belső ellenzéke tegnap délután arról, hogy kiszakadnak-e a pártból – tudta meg a Magyar Idők. Toroczkai a 24.hu-nak adott interjúban fejtette ki: nem árt, ha egy pártvezetésnek van valamilyen ideológiai alapja, különben négy év múlva a parlamentbe jutásért fog harcolni.

Titkos egyeztetésre hívta tegnap késő délután a Jobbik belső ellenzékét Toroczkai László, a párt korábbi elnökaspiránsa – értesült a Magyar Idők. A tanácskozáson résztvevők arról tárgyaltak, hogy kiszakadnak-e a Jobbikból, aminek lehetőségéről maga Toroczkai László is többször beszélt az elmúlt napokban. Az elnökjelölt azt sérelmezi, hogy szerinte tisztességtelen eszközökkel juttatták előnyhöz Sneider Tamást, a párt új elnökét. Úgy tudja a lap, hogy a bizalmas egyeztetésen – amelyet egy erdőben található épületben tartottak – részt vett a párt több parlamenti képviselője és a vidéki szervezetek számos emblematikus vezetője, akik Toroczkait támogatják. Toroczkai keddre ígérte, hogy bejelenti, új formációként vagy a Jobbikon belül belső ellenzéki csoportosulásként folytatják a munkát. Emlékeztetőül: az ásotthalmi polgármester minimális különbséggel bukta múlt vasárnap a párt vezetői tisztségét Sneider Tamással szemben, aki Vona Gábor korábbi pártelnök embere.

A Magyar Idők több forrásból arról is értesült, hogy a Jobbik a pénzügyi összeomlás határán van, emiatt a párt gazdasági vezetői radikális intézkedésekkel próbálják csökkenteni a kiadásokat, így mások mellett kiköltöznek a budapesti Bécsi úti kampányközpont épületéből. Toroczkai a 24.hu-nak adott interjúban úgy fogalmazott: a következő választáson már a bejutási küszöbért fog küzdeni a Jobbik, ha ezen az úton halad tovább olyan marketingesek tanácsai alapján, akik semmit nem tudnak a valóságról. Mint mondta, nem hisz abban, hogy választást lehet nyerni úgy, hogy műanyag táblákra felrajzolgatunk halmazokat, és azt mondjuk, hogy az elnök ma ehhez, holnap pedig ahhoz a csoporthoz szóljon. – tett hozzá a volt alelnök, aki arra is kitért, hogy a Sneider Tamásnak és Szabó Gábornak írt levelére továbbra sem kapott választ. Erre Toroczkai jövő keddig adott időt, akkor jelenti be, hogy marad-e a Jobbikban vagy elhagyja a pártot. Ennek ellenére továbbra is a mé­dián keresztül üzengetnek egymásnak Snei­derrel, aki tegnap a Hír TV-ben reagált Toroczkai szavaira. – mondta a pártelnök. Forrás: Magyar Idők; Vezető kép: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.