Pesti Srácok

Az új kormány történelmi küldtetése - Bencsik, Stefka, Kovács és Huth ma a Polgárok Házában

Az új kormány történelmi küldtetése - Bencsik, Stefka, Kovács és Huth ma a Polgárok Házában

Az új kormány történelmi küldetése lesz többek között a témája annak a kerekasztal beszélgetésnek, amely május 22-én, kedden este 18 órakor, a Polgárok Házában (1089, Budapest VIII. kerület, Visy Imre utca 6.) kezdődik. Az est vendégei lesznek Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója és Stefka István a PestiSrácok.hu lapigazgatója. Az este alatt szóba kerülnek még a frissen kinevezett miniszterek, az, hogy milyen szempontok alapján válogatta ki őket a kormányfő, s mi várható tőlük? A miniszterelnöki székfoglaló beszéd néhány fontos mozzanatát is elemezni fogják a vendégek, de beszélnek még arról, mire számíthatunk a következő négy évben a belpolitikában és külpolitikában? Azt a kérdéskört is végigjárják majd, vajon a balliberális oldal a sorozatos kudarcok után észhez fog-e térni, hajlandó lesz-e a nemzeti minimumot elfogadni, vagy folytatja az erőszak politizálást. Várjuk kedves olvasóinkat, a belépés ingyenes!

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?