Pesti Srácok

Benkő: Hőseinknek köszönhető, hogy létezik Magyarország, létezik a nemzet

null

Magától nincs béke és a biztonság, folyamatosan tenni kell érte - hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter vasárnap Budapesten, a magyar hősök emlékünnepén. Benkő Tibor hangsúlyozta, a hősöket tisztelni, becsülni kell, nem gyászolni kell őket, hanem emlékezni rájuk

Benkő Tibor a Rákoskeresztúri új köztemetőben, a Magyar Katonahősök Emlékművénél mondott beszédében kiemelte, a magyar hősök emléknapján nemcsak a hősi halált halt katonákra, hanem azokra a polgári, civil emberekre is emlékezünk, akik a hazáért, az ország függetlenségéért, szabadságáért, a magyar nép boldogulásáért áldozták az életüket. A legnagyobb hálával, tisztelettel és köszönettel tartozunk nekik - jelentette ki a miniszter, hozzátéve, nekik köszönhető, hogy létezik Magyarország, léteznek a magyarok, létezik a nemzet.

Benkő Tibor hangsúlyozta, a hősöket tisztelni, becsülni kell, nem gyászolni kell őket, hanem emlékezni rájuk. "Kötelességünk emlékezni és emlékeztetni" mindenkit, köztük azt a fiatal nemzedéket is, amely a mai gyereknapon vidáman ünnepel, ma a békében és biztonságban élhet. A történelem igazolja, hogy a béke és a biztonság mennyire törékeny.

PestiSracok facebook image

-fejtette ki. Azt mondta, sokat kell még tenni azért, hogy mindenki úgy gondolkodjon, "ez a haza, ez a föld" a legnagyobb kincs.

A Nemzeti Örökség Intézete által szervezett megemlékezésen részt vett és koszorút helyezett el a Magyar Katonahősök Emlékművénél mások mellett Boross Péter volt miniszterelnök, Böröndi Gábor vezérkarifőnök-helyettes és Szegő László, a köztársasági elnök szárnysegédje.

Az Országgyűlés a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvényben nyilvánította a magyar hősök emlékünnepévé minden esztendő májusának utolsó vasárnapját. Az emlékünnep alkalmából országszerte sok településen tartanak megemlékezést, szentmisét, koszorúzást.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.