Pesti Srácok

Dánia kivonja a dzsihadisták ellen Irakban harcoló különleges egységeit

Dánia kivonja a dzsihadisták ellen Irakban harcoló különleges egységeit

Dánia kivonja különleges egységének az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen a nemzetközi koalíció keretében Irakban harcoló tagjait, miután a dzsihadisták által korábban uralt iraki területek legtöbbje visszakerült a helyi erők ellenőrzése alá - jelentette be csütörtökön a dán külügyminisztérium.

Az iraki fegyveres erők mostanra már önállóan is boldogulnak, az Iszlám Államot pedig csaknem az összes, általa korábban elfoglalt iraki területről kiűzték - jelentette ki Claus Hjort Frederiksen védelmi miniszter közleményében. A védelmi tárca szerint a csapatok fokozatos kivonása várhatóan őszig fog tartani.

- idézi a dán külügyi tárca közleménye Anders Samuelsen külügyminisztert. "Fontos hangsúlyozni, hogy az Iszlám Állam elleni harc még nem ért véget" - jelentette ki Samuelsen, hozzátéve, hogy Dánia folytatja hozzájárulását a dzsihadisták elleni harchoz, radarmegfigyeléssel és egy 180 főből álló mérnöki egységgel, amely legfőképp Irak újjáépítéséhez fog segítséget nyújtani. Dánia 2016 augusztusa óta állomásoztatta különleges erőinek több tucat tagját Irakban, a Szíriával közös határ mentén, miután a dán parlament jóváhagyta legfeljebb 60 katona kiküldését. A dán különleges egységek leginkább kiképzéssel, tanácsadással és hírszerzési információkkal segítették az iraki fegyveres erőket.

PestiSracok facebook image

Bár az Iszlám Állam által korábban uralt iraki és szíriai területeket magában foglaló "kalifátus" gyakorlatilag megszűnt, a szélsőségesek még ellenőrzésük alatt tartanak főként lakatlan sivatagi területeket Szíria délnyugati és keleti, illetve Irak északi részén, valamint egy sávban a környékbeli Havídzsa város közelében. Megfigyelők szerint a dzsihadisták innen kiindulva rendszeresen hajtanak végre támadásokat az északi mellett az ország nyugati részén is.

MTI; Vezető kép: Getty Images

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.