Pesti Srácok

Dúró Dóra: Ez az út pártszakadáshoz vezet

null

Ha marad is a közéletben, a Jobbikban nem tudja elképzelni politikai pályafutását Dúró Dóra, aki csütörtökön Budapesten újságíróknak nyilatkozva beszélt erről. Mandátuma visszaadásáról még nem döntött.

Az országgyűlési képviselőt bizalomvesztés miatt kedden kizárták a Jobbik országgyűlési frakciójából, mert csatlakozott a Toroczkai László által alapított, de a párt elnöksége által el nem ismert platformhoz. A Jobbik elnöksége szerdán visszahívta mandátumából a képviselőt. (Minden jobbikos képviselő külön esküt tett az Országgyűlés megalakulásának napján, amelyben vállalta: ha az elnökség kétharmados döntése szerint alkalmatlanná válik, képviselői mandátumát visszaadja.) Dúró Dóra értékelése szerint a Jobbik tisztújítása után most politikai leszámolás zajlik azok ellen, akik nem állnak be a sorba.Szerinte nem lenne bölcs a Jobbik részéről, ha folytatná ezt az utat, mert az pártszakadáshoz vezet. Kitért arra, hogy tíz évvel ezelőtt szintén volt platform a Jobbikban, az semmilyen következménnyel nem járt a belépőkre nézve, ezért joggal gondolta, hogy most sem lesz ennek következménye.

Dúró Dóra a mandátuma visszaadásával kapcsolatban azt mondta, nem szeretné elhamarkodni a döntést, nagy várakozással tekint június 23-ra, a platform ásotthalmi zászlóbontó gyűlésére.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott.

Forrás:MTI, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS