Pesti Srácok

Egy korszak vége - Bejelentette a feloszlását az egyik leggyilkosabb terrorszerezet

Egy korszak vége - Bejelentette a feloszlását az egyik leggyilkosabb terrorszerezet

Levélben jelentette be a Baszk Haza és Szabadság (ETA) terrorszervezet, hogy döntött szervezetének teljes feloszlatásáról és működésének végleges befejezéséről - közölte az eldiario.es című internetes újság szerdán.

A lap közzétette az eredeti, baszk nyelven, április 16-i keltezéssel íródott levelet, amelyet a terroristák különböző szervezeteknek, intézményeknek és baszk rendőröknek is eljuttattak.

- áll levélben, amely hangsúlyozza:

PestiSracok facebook image

A terrorszervezet írásában felidézi, hogy - mint fogalmazott -

A független, szocialista baszk állam megteremtésért több mint 50 évig, véres merényletekkel harcoló szervezet április 20-i közleményében ismerte el felelősségét és kért bocsánatot az "okozott károkért". Egy nappal korábban a baszk közszolgálati televízió (ETB) nyilvánosságra hozta, hogy május 5-én az ETA bejelenti feloszlatását a Baszkföld francia részén található Bayonne városában nemzetközi közvetítőkön keresztül. A nemzetközi összekötő csoport (GIC) "igazságos és tartós béke" érdekében május 4-én a délnyugat-franciaországi Cambo-les-Bains-ben nemzetközi konferenciát rendez.

Sajtóhírek szerint az ETA várhatóan videoüzenet is közzétesz majd feloszlatásáról, nagy valószínűséggel a BBC-n keresztül. Az ETA 2011-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres harccal, majd tavaly a megmaradt és elrejtett fegyverarzenáljának lelőhelyeit tartalmazó listát juttatott el a francia hatóságoknak. Egy héttel ezelőtt további fegyvereket és lőszerek nyomára vezették a rendőröket. Az ETA 858 ember haláláért tehető felelőssé. A terrorcsoport utolsó halálos áldozata egy francia rendőr volt 2010-ben.

MTI; Fotó: cat.elpais.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.