Pesti Srácok

Észak-Koreai ragaszkodik atomfegyvereihez, veszélyben a csúcstalálkozó

Észak-Koreai ragaszkodik atomfegyvereihez, veszélyben a csúcstalálkozó

Phenjan szerdán ismét az észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó lemondásával fenyegetőzött, ezúttal arra az esetre, ha az Egyesült Államok továbbra is azt követeli tőle, hogy teljesen mondjon le nukleáris fegyvereiről. A Fehér Ház szóvivője a Fox News amerikai hírcsatornának szerdán adott interjúban kijelentette, "az elnök készen áll, ha sor kerül a találkozóra. Ha nem, folytatni fogjuk a lehető legnagyobb nyomásgyakorlást" Észak-Koreára.

A KCNA észak-koreai hírügynökség korábban - helyi idő szerint szerda hajnalban - azt közölte, hogy Phenjan lemondja a június 12-ére Szingapúrba kitűzött csúcstalálkozót Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető között a most zajló amerikai-dél-koreai hadgyakorlat miatt, amely Phenjan szerint egy Észak-Korea elleni invázió főpróbája. A gyakorlat miatt Észak-Korea le is mondott egy szerdára tervezett magas rangú találkozót déli szomszédjával. Pár órával később egy észak-koreai külügyminiszter-helyettes jelezte, lemondják a csúcstalálkozót, ha Washington ragaszkodik ahhoz, hogy semmisítsék meg minden atomfegyverüket. Ha az Egyesült Államok megpróbálja "kikényszeríteni az egyoldalú teljes leszerelést, akkor felülvizsgáljuk a csúcstalálkozóra vonatkozó tervet" - mondta Kim Kje Gvan. Jelezte, céljuk a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tétele, de ennek előfeltétele, hogy legyen vége a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal (KNDK) szembeni ellenséges politikának, a nukleáris fenyegetésnek és az Egyesült Államok általi zsarolásnak.

- közölte.

PestiSracok facebook image

-tette hozzá. Kim Kje Gvan felszólította Washingtont, hogy "jóhiszeműen" viszonyuljon a tárgyalásokhoz, és akkor "ennek megfelelő" válaszokat fog kapni Észak-Koreától.

Dél-Korea és az Egyesült Államok folytatja Max Thunder fedőnevű hadgyakorlatát, dacára annak, hogy Phenjan azzal fenyegetőzött, emiatt meghiúsulhat Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető június 12-ére tervezett szingapúri csúcstalálkozója - közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium. Szöul és Washington véleménye ebben nem tér el - tette hozzá a minisztérium.

-olvasható a közleményben. A péntek óta Dél-Korea területén zajló kéthetes légi hadgyakorlatot minden évben megtartják. A mostani gyakorlaton ezer amerikai és ötszáz dél-koreai katona, valamint körülbelül száz repülőgép vesz részt.

Heather Nauert, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedd este közölte: Washington változatlanul készül Trump elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető csúcstalálkozójára. Emlékeztetett arra, hogy Kim Dzsong Un korábban azt közölte, tisztában van annak szükségességével és hasznával, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea folytassa közös hadgyakorlatait. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője a Fox News amerikai hírcsatornának szerdán adott interjúban kijelentette: "az elnök készen áll, ha sor kerül a találkozóra. Ha nem, folytatni fogjuk a lehető legnagyobb nyomásgyakorlást" Észak-Koreára. Szintén reményét fejezte ki szerdán az észak-koreai-amerikai csúcstalálkozó létrejöttével kapcsolatosan az éppen Brüsszelben tartózkodó ENSZ-főtitkár. A többek között Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökkel tartott találkozója utáni sajtótájékoztatóján António Guterres elmondta, reméli, hogy a "józan ész kerekedik felül", és sor kerül a csúcstalálkozóra, amely - szintén reményei szerint - sikeres lesz.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.