Pesti Srácok

Felavatták Klebelsberg Kunó szobrát Debrecenben

Felavatták Klebelsberg Kunó szobrát Debrecenben

Felavatták Klebelsberg Kunó egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter egészalakos állószobrát, Juha Richárd szobrászművész alkotását kedden a Debreceni Egyetem (DE) központi épülete előtti téren.

Balog Zoltán, az ügyvezető kormány emberi erőforrások minisztere avató beszédében azt mondta, Klebelsberg Kunó öröksége "a nemzet szolgálatát hivatásul választó ember számára mérték, példa és biztatás".

- tette hozzá. Balog Zoltán hosszan méltatta Klebelsberg Kunónak az emberi minőség, az emberi tudás iránti elkötelezettségét mondván, ez az az irány amelyhez visszatértek, és amelynek lényege: a kultúra elsőbbsége a kormányzati munkában.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá, kiemelve, hogy 2010 és 2017 között 2,5 szeresére emelkedtek a kulturális célú működési kiadások, 56 százalékkal bővült a színházak látogatottsága, amely 2016-ra elérte a 7,1 milliót.

- sorolta. Balog Zoltán szerint a kultúrához sorolható az is, hogy míg 2002 és 2010 között a házasságkötések száma Magyarországon 23 százalékkal csökkent, addig 2010 és 2016 között 46 százalékkal nőtt.

- jegyezte meg. Az emberi erőforrások minisztere végezetül arról beszélt, hogy a 4. ipari forradalom küszöbén is szükség van - ahogy Klebelsberg mondta - vezérelvekre, amelyek előre vihetik az országot. „Lehet-e ez más, mint a keresztény értékek és a nemzeti eszme újrafelfedezése, és érett segítséggé formálása?” - tette fel a kérdést.

Kósa Lajos, a leköszönő kormány tárca nélküli minisztere örömét fejezte ki, hogy a volt kultuszminiszter szobra annak a gróf Tisza István egykori miniszterelnöknek a szobra mellett áll, amelyet 1927-ben - még egy másik helyszínen - Klebelsberg Kunó avatott fel. Felidézte, hogy gróf Tisza István szobrát 1946-ban az akkori egyetemi ifjúság döntötte le, azzal pedig, hogy az egyetemi ifjúság állíttatta vissza, régi adósságot törlesztettek. A miniszter üdvözölte, hogy a szimmetrikus tér másik oldalára Tisza István kultuszminiszterének a szobra került, ők ketten ugyanis nagyon sokat tettek a debreceni egyetemért, és azért, hogy a magyarságnak Trianon után is fontos szerepe legyen a Kárpát-medencében.

- hangoztatta Kósa Lajos. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere szerint Klebelsberg Kunó meglátta Debrecenben, hogy a Trianon utáni Magyarországon betöltheti a szellemi kapocs szerepét, ami "lehetőséget adhat a határon túli területek visszaintegrálásában". Az egykori kultuszminiszter álma mára valósággá vált: 2018-ra az ország "másik fővárosa" a tudomány, az oktatás, a kultúra, a gazdaság terén képes a régió határon túli területeire is kiterjeszteni a hatását. Szilvássy Zoltán, a DE rektora azt mondta: mostantól két életét, munkáját, vagyonát, tehetségét a közösségért bármikor feláldozni képes arisztokrata áll őrt az egyetem központi épülete előtt. Bognár István Ádám, az egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke beszédében a néhai kultuszminiszter egyik főművének nevezte a debreceni egyetem központi épületét.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Ennyit a cserdi csodáról: eltűnt százmilliók, bűnöző zugügyvéd, bebukott projektek

Exkluzív 2020 október 22.
Három nagy cserdi uniós beruházásra nyújtott támogatás is érintett lehet abban a büntetőügyben, amelyeknek a kirobbanása előtt vetett véget életének a Baranya megyei kistelepülés, Cserdi polgármestere, Bogdán László – tudta meg a PestiSrácok.hu. A polgármesteri hivatal 80 oldalas átadás-átvételi jegyzőkönyvéből kiderül, hogy csaknem 400 millió forint tűnhetett el a település számláiról: ezek között szerepel az a 265 millió forintos kerékpárút építésre kapott összeg, amihez még hozzá sem nyúlhattak volna, és két másik nagy projekttel is gondok lehetnek, azok kifizetett forrása is hiányos. A háromból kérdéses, hogy akár egy is sikerrel zárul-e. A terményraktár a legnagyobb jóindulattal 70 százalékos készültségi szinten van, de az összes pénzből már csak 13 millió maradt, a bölcsőde kiviteli tervei ugyan már kész vannak, de egy kapavágás sem történt, a pályázati támogatásnak ehhez képest már a negyede elfogyott. A kerékpárútra kapott pénz hiánya az egész megye kerékpárút-hálózati fejlesztését, 9 kistelepülés közös projektjét veszélyezteti. A százmilliók eltűnésében közrejátszhatott egy pécsi jogtanácsos, akire Bogdán a projektek irányítását bízta. A PestiSrácok megtudta, hogy a férfit a gazdasági tevékenységtől már korábban eltiltották, és csalás miatt, egy másik ügyben éppen a napokban ítélték több éves letöltendő börtönbüntetésre. Portálunknak exkluzív nyilatkozatot adott annak a közös önkormányzati hivatalnak a vezetője, ahová Cserdi is tartozik. Papp Gizella többek között arról beszélt, hogy Bogdán László roma felzárkóztatásra kapott forrásnak hazudta a kerékpárútra nyert támogatást és az egészet elköltötték – mivel ők nem ismerték a pénz eredetét és célját, a költéseket fedező csapatépítésről, mentorálásról, tanácsadásról szóló tízmilliós számlák sem tűntek aggályosnak. Tényfeltáró helyszíni riportunk után Cserdi kapcsán legfeljebb egy dolog tűnhet majd csodának: hogy mindaz, ami a csillogtatott színfalak mögött a faluban valóban történt, csak most bukott ki.