Pesti Srácok

Fürjes Balázs: Budapest fejlesztése pártok fölött álló ügy

Fürjes Balázs: Budapest fejlesztése pártok fölött álló ügy

Budapest fejlesztése pártok fölött álló ügy - mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Fürjes Balázs Budapestért és az agglomerációért felelős államtitkár.

A kiemelt beruházásokat korábban kormánybiztosként felügyelő Fürjes hangsúlyozta: a nemzet fővárosának fejlesztésébe ősztől bevonják a lakosságot is, bárki javaslatot tehet arra, milyen irányban fejlődjön a város. Az egyeztetések során bizonyára érinteni kell egyebek mellett a közlekedés témáját, a HÉV vonalak felújítását, az elővárosi vasút hatékonyabb bekapcsolását a főváros közlekedésébe, a város és a reptér közúti és kötött pályás összeköttetését, a P+R parkolók kiépítésének lehetőségét - sorolta a csütörtöki Magyar Hírlapban az államtitkár.

Azokra a hírekre reagálva, amelyek szerint csorbulni fog Budapest önkormányzatisága az új államtitkárság felállításával, leszögezte: semmilyen hatáskört nem von el senki a fővárostól, sőt, a főpolgármester személye tovább erősödik, hiszen mostantól jogszabály rögzíti, hogy még a kormányzati Budapest-feladatokat is a városvezető bevonásával, vele közösen kell ellátni. Az eddig szétszabdalt, különböző minisztériumok és állami szervek által gyakorolt kormányzati fejlesztési feladatokat a kormány egy központba szervezte, hogy jobb partnere lehessen a fővárosnak.

Budapest mindig a racionális kritikai gondolkodás hazai fellegvára volt - fejtegette -, ami hozzá is járul a város sikeréhez. Előrebocsájtotta: "...aki nem képes a párbeszédre, aki fél a vitáktól és nem bírja a kritikát, ne vállaljon munkát a főváros dolgában.".

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: Mandiner.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.