Pesti Srácok

Hadházy nem veszi fel a mandátumát. Vagyis de. Nem, mégsem. Vagy mégis? Még gondolkodik

Hadházy nem veszi fel a mandátumát. Vagyis de. Nem, mégsem. Vagy mégis? Még gondolkodik

Egy ellenzéki politikus számára ma dilemmának kell lennie, hogy egy illegitim parlamentben milyen szerepet vállal – mondta Hadházy Ákos, az LMP listáról az országgyűlésbe jutott képviselője a Hír Tv-ben, ahol magánál Kálmán Olgánál vendégeskedett.

Hadházy Ákos, az LMP a választási zakó miatt lemondott társelnöke arról beszélt, hogy ő maga még mindig keresi a megfelelő viselkedési formát, annak ellenére, hogy az ellenzéki kollégák ezeket már olyan nagyon nem keresik. Hadházy úgy döntött, tiltakozni fog.

– foglalta össze erkölcsi és politikai krédóját a politikus. Nagy valószínűséggel, ha fel is veszem a mandátumot, nem május 8-án fogom megtenni. Nem hiszem, hogy valamiféleképpen nem lehetne tiltakozni amiatt, hogy nem egy legitim parlamentről lesz szó. Nyolcadikán szerintem nem kellene megjelenni – jelentette ki. Kálmán Olga műsorában szóba került Hadházy Ákos szerda reggeli közmédiás szereplése is, amikor életében először beszélhetett a közrádióban. Azért hívták be, hogy a pártján belüli állapotokról kérdezzék, ő azonban ezt meg sem várva az általa feltárni vélt, és a kormánytagokhoz kötött korrupciós ügyekről beszélt, miközben a riportert közbeszólni sem engedte, Hadházy így felsorolhatta azokat a kamu történeteit, amelyek közül eddig egyik sem bizonyult alaposnak.

Forrás: HírTV. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."