Pesti Srácok

Jogerős: Gyárfás Tamás nem hagyhatja el Budapestet

Jogerős: Gyárfás Tamás nem hagyhatja el Budapestet

A PestiSrácok.hu információi szerint a Fővárosi Törvényszék szerdán helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) korábbi döntését, miszerint a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamással szemben harminc napra lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. Úgy tudjuk, a változás annyi, hogy Gyárfásnak a heti négy alkalom helyett már csak egyszer kell jelentkeznie az illetékes rendőrkapitányságon.

Ismert, az ex-úszóelnököt azzal gyanúsítják, hogy az alvilág egykori urának, Portik Tamásnak a segítségével húsz évvel ezelőtt megölette legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő János médiacézárt. Gyárfás ugyanakkor azt állítja, hogy ennek a „szörnyűségnek” (Fenyő meggyilkolása – PS) ő maga is áldozata és még a „gondolata sem merült fel benne”, hogy az egykori médiamágnást megölesse.

Gyárfás Tamást eddig kétszer hallgatták ki az ügyben: Bánáti János, Gyárfás védője portálunknak a második meghallgatás után kiemelte, fontos, hogy a védelem megismerhesse a bizonyítékokat, mert reflektálni érdemben csak úgy tudnak azokra. A védő beszámolója szerint Gyárfás Tamás a kihallgatáson egyértelműsítette, hogy Portik soha nem zsarolta őt, és képtelen állításoknak nevezte azt is, hogy Tasnádi Péter szerint Gyárfás megbízta őt Fenyő János likvidálásának megszervezésével, majd azért három alkalommal is fizetett neki.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.