Pesti Srácok

Júniusban ül össze kormányközi munkacsoport az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban

Júniusban ül össze kormányközi munkacsoport az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy június második felében összeül a Magyarország által Ukrajnának javasolt kormányközi munkacsoport az ukrán oktatási törvény kérdésének ügyében. Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott kedden New Yorkban, hogy az ENSZ székházában Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel tárgyalt.

A magyar tárcavezető a megbeszélést követően elmondta, Magyarország számára ebben az ügyben a legfontosabb a kárpátaljai magyarok védelme, akiknek a jogai nem sérülhetnek. Ugyanakkor "nem a balhé az érdek, hanem a megoldás" - fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy ezért Magyarország nagyra becsüli és mindenképpen pozitív fejleménynek tekinti, hogy az általa kért feltételek közül egy teljesül a jövő héten, ugyanis az ukrán oktatási miniszter június 5-re konzultációra hívta a magyar nemzeti közösség vezetőit.

-tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter emlékeztetett, az ukrán parlament oktatási bizottsága a közelmúltban 2023-ig kitolta az oktatási törvény végrehajtási periódusát. Most pedig megállapodtak, hogy Beregszászon június második felében sor kerül a kormányközi munkacsoport első ülésére - magyarázta. Megjegyezte, a munkacsoport feladata az lesz, hogy nyomon kövesse a Velencei Bizottság döntéseinek a végrehajtását, valamint a kétoldalú konzultációk sikerét biztosítsa. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a munkacsoport ülésén a két oktatási miniszter, a két külügyi tárcavezető és a kárpátaljai magyarok vezetője vesz részt.

-mondta. Hozzáfűzte, „konzultációkon keresztül vezet el az út a megoldáshoz, és most úgy tűnik, hogy ezt a konzultációs folyamatot megfelelő vágányra tudjuk helyezni".

Az M1 kérdésére, miszerint milyen feltételekhez köti a kormány, hogy Magyarország támogassa a NATO-Ukrajna-csúcs összehívását, valamint a miniszteri szintű egyeztetéseket, Szijjártó Péter közölte, világos feltételrendszer van, ennek egyik eleme, hogy kezdődjön valódi párbeszéd az ukrán kormány és a magyar nemzeti közösség képviselői között.

tette hozzá. Szijjártó Péter kitért arra is, a Velencei Bizottság is foglalkozott azzal, hogy a magániskolák jelentsenek kivételt a törvény hatálya alól, és itt sem zárkóznak el az ukránok a tárgyalás elől.

-tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminisztert kérdezték arról is, hogy szerdán Washingtonban tárgyal az amerikai külügyminiszterrel. Azt mondta, beszélnek majd a gazdasági együttműködés további fejlesztéséről, energiadiverzifikációs folyamatokról - hiszen Donald Trump amerikai elnök korábban Varsóban beszélt arról, hogy a közép-európai energiaellátás biztosításában az Egyesült Államoknak is szeretne szerepet adni -, valamint a védelmi együttműködési megállapodás megújításáról. Jelezte: nyilvánvalóan előkerülnek olyan regionális kérdések is, amelyek szempontjából az ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalás is fontos lehet.

Az ukrán parlament által tavaly szeptemberben elfogadott új oktatási törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke több ország, köztük a szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen cikke kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása - az ukrán mellett - csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, az 5. osztálytól felfelé minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint a 7. cikk sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.